Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orosz rendőrök megvertek egy kaukázusi származású volt űrhajóst

Orosz rendőrök kaukázusi származása és neve miatt vertek meg egy embert egy moszkvai metróállomáson - mint utólag kiderült, a férfi Magomed Tolbojeb, az Oroszország Hőse díjat kapott orosz űrhajós. Kaukázusi külseje és nevének csecsen hangzása miatt úgy megverték, hogy az űrhajós gerincsérülést szenvedett.


Dátum: 2004-09-10 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:40.367935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Moszkva egyik délnyugati metróállomásának kijáratánál csütörtökre virradóra két rendőr őrmester igazoltatta a férfit, majd nevének csecsen hangzása és kaukázusi külseje miatt agyba-főbe verték - adta hírül pénteken az Eho Moszkvi rádió, majd a hírt megerősítette a moszkvai ügyészség is.

"Takarodj, és mondd meg a honfitársaidnak, hogy így bánunk el velük is!" - ordították állítólag utána a rendfenntartók.

Tolbojev az incidensben gerincsérülést szenvedett. A moszkvai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

A véres beszlani túszejtő akció után az elmúlt napokban megsokszorozódtak a kaukázusi származású emberek elleni támadások Oroszországban.

A dagesztáni származású Magomed Tolbojeb berepülőpilótaként egykor részt vett a Buran űrrepülőgép tesztelésén, és ő az első ember, aki a sztratoszférában ejtőernyősugrást végzett. A 90-es évek első felében az orosz parlament képviselője, majd a dagesztáni nemzetbiztonsági tanács titkára volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek