Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszok is voltak a beszlani túszejtők között

Kezd beigazolódni, hogy a beszlani iskolát elfoglaló terroristák között arabok és más nemzetiségűek, egyebek között oroszok, ukránok, csecsenek és ingusok voltak - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az al-Dzsazíra arab műholdas televízióval.


Dátum: 2004-09-11 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:43.092218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus szerint a holttestek azonosítása igen nehéz, minden bizonyítékot többször is ellenőrizni kell.

Szergej Lavrov teljes bizonyossággal kijelentette, hogy a több mint háromszáz halálos áldozatot követelő támadást közvetlenül Samil Bászájev irányította.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek