Gyurcsány kitart az "öregecskedő feleséges" beszólása mellett?
Egy székesfehérvári lakossági fórumon Gyurcsány Ferenc az "öregecskedő feleségekről" szóló mondatáról leszögezte: ami működik magánviszonyok között, amit nem értenek félre egy normális beszélgetésben, "hogyha azt egy miniszterelnök-jelölt mondja a televízióban, bármennyire is ironikusnak szánja,(...) vagy mindenki, de legalábbis a politikai ellenfelei mindenképpen félreértik."
Dátum: 2004-09-11 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:45.207848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miniszterelnök-jelöltségének első két hetében két "rossz" félmondatos megjegyzéssel "legalább" két hibát már elkövetett, de levonta a tanulságot - erről Gyurcsány Ferenc beszélt pénteken egy székesfehérvári lakossági fórumon.
Szándékosan volt ironikus
"Végtelenül bosszant, hogy azt az ironikus megjegyzést, amit az öregecskedő feleségre tettem, úgy látom, hogy a szándékos iróniából sértés lett" - fogalmazott a milliárdos bukott sportminiszter.
Leszögezte: ami működik magánviszonyok között, amit nem értenek félre egy normális beszélgetésben, "hogyha azt egy miniszterelnök-jelölt mondja a televízióban, bármennyire is ironikusnak szánja, (...) vagy mindenki, de legalábbis a politikai ellenfelei mindenképpen félreértik."
Magánbeszélgetésben rendben
Mindebből kiderül, hogy a jelölt sajnos nem véletlen mondta azt, amit mondott. Véleményét nyilvánosan ugyanígy már nem ismétli meg, de magánbeszélgetésekben rendben van.
MTI - fideszfrakcio.hu