Mádl Ferenc: sürgető feladat a Medgyessy-ügy teljes körű kivizsgálása
A köztársasági elnök alkotmányban megfogalmazott jogállása nem teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés többségének bizalmát élvező miniszterelnökkel vagy a kormánnyal kapcsolatban az adott helyzetben beavatkozó közjogi lépést tegyen - olvasható az elnöki sajtóiroda hétfői közleményében.
Dátum: 2002-07-01 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:32.806949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum megfogalmazása szerint az elmúlt napok belpolitikai életét jelentősen meghatározta annak a ténynek napvilágra kerülése, hogy Medgyessy Péter a pártállami rendszer szigorúan titkos tisztje volt.
"Az ügy kapcsán heves vita alakult ki az ellenzéki és kormánypártok között, valamint a közéletben. Ennek során a társadalmi élet közismert szereplői közül sokan lemondásra szólították fel a miniszterelnököt, míg mások a kormányfő munkájának folytatását szorgalmazták. Rövid ideig a kormányválság elkerülhetetlennek tűnt. Végül a kormányzó pártok bizalmukról biztosították Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormány ennek jegyében működik - áll a közleményben.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök megbeszélést folytatott az ügyben a négy parlamenti párt elnökével, valamint Medgyessy Péterrel.
Megerősíti, hogy Medgyessy Péter előzőleg nem tájékoztatta az államfőt titkosszolgálati múltjáról, ezáltal Mádl Ferencnek nem volt lehetősége arra, hogy teljes körű információ birtokában tegyen javaslatot a miniszterelnök személyére.
Az elnöki sajtóiroda felhívja a figyelmet arra, hogy az Országgyűlés a napokban tárgyalja az ügyben benyújtott törvényjavaslatot a parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról.
"Mádl Ferenc bízik abban, hogy ennek révén lehetőség lesz az ügy bel- és külpolitikai, valamint morális hatásának teljes körű kivizsgálására" - tartalmazza a közlemény.
Hozzáteszi: ez az Európai Unió felé haladó NATO-tag Magyarországnak sürgető feladata.
"A köztársasági elnök ennek etikus és felelős elvégzését várja el a vizsgálóbizottságtól. Reménye szerint a politikai élet szereplői mind a konkrét esetben, mind a benyújtani tervezett törvényjavaslat révén képesek olyan eredményre és általános megoldásra jutni, amely 12 évvel a rendszerváltozás után alkalmat nyújt véglegesen, a társadalmi konszenzus igényének megfelelően lezárni ezt a kérdéskört" - áll a közleményben.
A közlemény megfogalmazása szerint felelősséget jelent mindez az elkövetkező nemzedékek véleményalkotása és értékválasztása miatt is.
"Ennek érdekében az államfő a vizsgálóbizottság munkáját és a törvénytervezet vitáját kiemelt figyelemmel fogja követni, eredményét és tanulságát - jogkörének és felelősségének megfelelően - számba fogja venni, és következtetéseiről a közvéleményt tájékoztatni fogja" - tartalmazza a köztársasági elnöki sajtóiroda közleménye.