Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ha úgy gondolja, van szerepük az emberi értékeknek...

"Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat; akinek öregedő, öregecskedő, öregeskedő?, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat; ... Persze, hogy megérdemelné!" A tegnapi híradásokból úgy értesültem, időközben Ön is kénytelen volt belátni, hogy fenti szavaival hibát követett el, ám a várva várt bocsánatkérés ezúttal is elmaradt - írja Áder János Gyurcsány Ferencnek címzett nyílt levelében, amit szó szerint közlünk.


Dátum: 2004-09-11 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:45.798556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Ön egy jó héttel ezelőtt a következőt találta mondani egy televíziós beszélgetés során: "Akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három, az négyet, akinek négy, az egy családi házat; akinek öregedő, öregecskedő, öregeskedő?, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat; ... Persze, hogy megérdemelné!" A tegnapi híradásokból úgy értesültem, időközben Ön is kénytelen volt belátni, hogy fenti szavaival hibát követett el, ám a várva várt bocsánatkérés ezúttal is elmaradt.

Miniszter Úr!

Lehet az öregségre, az öregedésre félelemmel, elutasítással és viszolygással tekinteni, de aki így tesz, az nem érti saját fiatalságát sem. Hogy Ön mit gondol a fentieken túlmenően öregségről, fiatalságról, munkáról és fáradtságról, szegénységről és gazdagságról az az Ön magánügye, valószínűleg erről is más véleményen vagyunk. De hogy felelős politikusként, talán Magyarország jövendő miniszterelnökként mit mond mindazoknak, akik öregek, fáradtak, szegények és elesettek, az már mindannyiunkra tartozik. Legfőképpen azért, mert az elkövetkező időben Ön dönt arról, mire számíthatnak az emberek, mire számíthatnak mindazok, akik megöregszenek, akik elveszítik munkájukat, akik szegény sorban élnek, akiknek rajtuk kívül álló okok miatt megszűnt a rend az életükben.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ilyen otromba mondat akkor sem hangozhat el senki szájából, ha arról utólag átlátszó és képmutató módon azt mondja, iróniának, viccnek szánta. A dolog ugyanis ennél jóval beszédesebb, s egyben szomorúbb is. Magyarország leendő miniszterelnöke ezzel a mondatával nem csak a családjukat szeretetükkel összefogó, férjükért és gyermekeikért számtalan áldozatot vállaló nőket bántotta meg, de akaratlanul is elárulta, mit is gondol valójában az emberi kapcsolatokról, szeretetről, gondoskodásról, hűségről és kitartásról. Semmit. Az Ön számára senki sem pótolhatatlan, Ön az emberi kapcsolatokat csupán az egyéni hasznosság szempontjából minősíti.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ha Ön mégis úgy gondolja, a valódi emberi értékeknek az elkövetkezendő húsz hónap kormányzati munkájában talán mégiscsak kellene valamilyen szerepet szánni, úgy kérem, fenti, kifejezetten bántó mondatát végre egyértelműen visszavonva, kérjen bocsánatot a hölgyektől.

Budapest, 2004. szeptember 11.

Tisztelettel:

Áder János

Kapcsolódó elemek