Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felszentelték a pécsi dzsámi harangtornyát

Harangtoronnyal gazdagodott a belvárosi dzsámi Pécsett; az építményt Mayer Mihály megyéspüspök szentelte fel a Széchenyi téren szombaton. A rozsdamentes acélból készült három 13 méter magas oszlop 90, 190 és 290 kilogramm súlyú harangokat tart, amelyek alkalmanként Kircsi László oboaművész által írt harangjátékkal szórakoztatják a pécsieket és a városba érkező turistákat - mondta el Bachman Zoltán tervező az MTI-nek.


Dátum: 2004-09-11 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:47.319439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ybl-díjas építész szavai szerint a dzsámi mellett álló építmény érdekessége, hogy mindössze 5 méter magasnak látszik, de a harangjáték előtt egy lift segítségével még 8 métert emelkedik, majd a dallam elhangzása után egy erre a célra kialakított aknába süllyed.

Hozzátette, a harangláb talapzatát Rétfalvi Sándor Szent Bertalant ábrázoló bronzszobra díszíti. A tervező és a kivitelezők remélik, hogy a szürke, tűzvörös és zöld színekben pompázó harangtorony egyik ékessége lesz a Dunántúl legnagyobb városának.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek