Zalaegerszeg, Vizsla park
A gyermekek világnapján Zalaegerszeg volt a házigazdája a nagycsaládos egyesületek országos találkozójának szombaton; a belváros legnagyobb zöldövezetében, a Vizsla parkban és környékén 15-féle rendezvény várta a különvonattal, buszokkal érkező, a rendezők tájékoztatása szerint közel 2200 vendéget.
Dátum: 2004-09-11 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:47.608207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A család a társadalom legfontosabb közössége, az iránta és gyermekeink iránti bizodalom, a velük való törődés jelképe is a mi emberléptékű szép tájunkon rendezett, sokféle élményt kínáló nagycsaládos találkozó" - hangsúlyozta köszöntőjében a zalai megyeszékhely polgármestere és fideszes országgyűlési képviselője Gyimesi Endre, aki maga is három gyermek apja.
Mint mondta: megtiszteltetés, hogy olyan város lehet a házigazda, ahol "10 százalék önerővel, kalákában építhetnek saját házat a nagycsaládosok, s külön támogatást és bérlakást kapnak a fiatal házasok, gyermekáldást vállalók".
Katona Sándor, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke beszédében kiemelte: "Zalaegerszeg példa előttünk a nagycsaládokról való gondoskodásban".
Garamvölgyi György, Zala megye közgyűlésének alelnöke, ugyancsak fideszes országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, hogy sok fontos javaslattal, információval segítették a megyei és országos szintű döntéseket az egyesületek, s "a nagycsaládok támogatásának visszaállítását, fejlesztését" szorgalmazzák a jövőben is.
A nagycsaládos találkozó küldöttségei virágcsokrokat helyeztek el a parkban álló, az ország egyetlen gyermekek alkotta kerámiaszobornál, amelyet a 4 évvel ezelőtti világnapra készítettek a helyi művészeti iskola diákjai, majd gyermek és felnőtt művészeti együttesek műsorát követően 15-féle rendezvény várta a résztvevőket.
Többek között játékpark, kismesterségek műhelye, lovas- és íjászbemutató, a Dzsungel könyve című musical, aszfaltrajz-verseny, báb- és babavásár kínált élményeket a nagycsaládosoknak. Díjmentesen kereshette fel a finnugor szabadtéri néprajzi kiállítást, a Magyar Olajipari és a Göcseji Múzeumot a 2200 résztvevő.
Családsegítő és gyermekjóléti tanácsadás és többtucat szülő önkéntes véradása kísérte a találkozót, amely tábortűzzel zárul koraeste az alsóerdei Aranyoslap-forrásnál.
1954 óta az UNICEF (az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja) kezdeményezésére tartják a gyermekek világnapját elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.
MTI - fideszfrakcio.hu