Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fukuyama és Szájer: az európai intézmények nem érzékenyek a kisebbségi kérdésekre

Premier színhelye volt szombaton Berlin: az európai jobbközép politizálás szellemi műhelyeinek, háttéralapítványainak, politológiai intézeteinek a képviselői első, egész Európára kiterjedő találkozójukat rendezték meg a német fővárosban - közölte Szájer József, aki júliustól kezdve az Európai Parlament legnépesebb képviselőcsoportjában, az Európai Néppárt-Európai Demokraták (EPP-ED) frakcióban stratégiai ügyekért felelős alelnök.


Dátum: 2004-09-11 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:48.508643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Szájer József beszámolt róla, az EPP-ED által létrehozott műhely, az Európai Eszmék Hálózata (European Ideas Network - EIN) is rendezett kétnapos nyári szabadegyetemet, s megrendezték az európai eszmék vásárát is, egyfajta ötletbörzét. A berlini rendezvényeken Szájer Józsefen kívül részt vett Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, Schmidt Mária történész, a XXI. Század Alapítvány és a Terror Háza múzeum vezetője, valamint Győri Enikő, a Szabad Európa Központ titkára.

Szájer József beszámolt arról, hogy a berlini rendezvénysorozat egyik legnevesebb meghívottja, Francis Fukuyama filozófus, A történelem vége című tanulmány szerzője azt fejtette ki, hogy Európában a bevándorlók alkotta kisebbség kérdése talán fontosabb, mint a terrorizmus által támasztott kihívás. Az európai társadalmak nem találták meg az intézményi választ arra a problémára, amelyet a muzulmánok alkotta kisebbség jelent.

Maga a magyar alelnök is úgy látja, hogy az európai többségi jellegű intézmények nem tekintik legfontosabb feladatuknak a kisebbségi ügyeket, nem érzékenyek ezekre.

Fukuyama a Die Welt szombati számában közölt interjúban is kifejtette nézeteit. Szerinte a három évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én Amerikában elkövetett merényletek nem változtatták meg az európai mentalitást, pedig Európa számára az iszlám sokkal súlyosabb problémát jelent, mint az Egyesült Államoknak. Az Egyesült Államoktól eltérően Európában hatalmas muzulmán kisebbség él. Az amerikai kormányzatoktól eltérően az európaiak elmulasztották a kisebbség asszimilálását. Az iszlám kisebbség nagy része nem szélsőséges ugyan, de mégis sok a radikális gondolatvilággal azonosuló muzulmán. Ez hatalmas veszélyforrás, szeptember 11-nek fel kellett volna ébresztenie az európaiakat - fejtegette Fukuyama.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek