Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsidurci

A Magyar Köztársaság országgyűlésének egyik, választott képviselője a GYISM pénzügyeiről kérdezte Gyurcsány Ferencet. A válasz a bukott minisztert minősíti.


Dátum: 2004-09-11 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:49.733475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Birkás Tivadar, a magyar országgyűlés választott képviselője Hány milliárd forintot kíván elvonni a pénzügyminiszter a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól? címmel a Házszabály 91. §-a alapján írásban megválaszolandó kérdést nyújtott be Gyurcsány Ferenc Gyermek-, Ifjúsági és Sportminiszterhez Budapest, 2004. február 18-án. A kérdés az alábbiakat tartalmazta:

"Az elmúlt hetekben az új pénzügyminiszter egy 185 milliárdos megszorító csomagot jelentett be. A megszorítások - állítólag - valamennyi tárcát érintik. A sporttárcát érintő megvonásokat illetően ijesztően nagy számokat hallani. Mivel a Sportminisztérium elfogadott 2004-es költségvetése is csak 77%-a a 2002-esnek, és a 2001-est sem éri el, egy komolyabb elvonás a Minisztérium létjogosultságát is megkérdőjelezi.

Kérdezem ezért Miniszter Urat:

Hány milliárd forintot kíván elvonni a pénzügyminiszter a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól?

Mely területeket, pályázatokat érint az elvonás? Várom válaszát."

Válasz helyett seftesekre jellemző dölyf, önhittség és rátartiság

Azért kerülhetett sor a kérdés feltételére, mert a Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedése szerint a kormányt az országgyűlés ellenőrzi, s a képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a képviselőket megilleti a kérdezés joga - a kormányzati tisztviselőket pedig feladatuk, hogy megfeleljenek. Azaz a miniszter szolgál - amint erre a szó jelentése is utal.

Gyurcsány Ferenc válaszában nyoma sincs ennek az alázatnak. Megvan benne helyette a seftesekre jellemző dölyf, önhittség és rátartiság.

Nem tudni, hallott-e arról Gyurcsány Ferenc, hogy a képviselőket a nép választja - bár hogy is hallott volna ilyesmiről..., hiszen nem is tagja az Országgyűlésnek, ő még soha nem mérettette meg magát demokratikus választáson. Akkor a nép által választott képviselőket nem traktálná pökhendi válaszokkal, megsértve az európai demokráciákra jellemző népfelség elvét.

Gyurcsány Ferenc "válasza" a következőképpen hangzik: A "Hány milliárd forintot kíván elvonni a pénzügyminiszter a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól? című kérdésére (K/8809) válaszolva tájékoztatom, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot érintő zárolásra vonatkozó információk megtekinthetők a minisztérium honlapján (www.gyism.hu)."

A honlapra látogató rövid böngészés után szembesül a gyurcsányi válasz tartalmával: érdemi információt most sem találni, a bukott miniszter nem mond igazat.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek