Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Egyesült Államokban országszerte megemlékeztek a szeptember 11-iki terrortámadásról

Az Egyesült Államokban szombaton országszerte megemlékeztek a szeptember 11-i terrortámadások harmadik évfordulójáról, s George Bush elnök lankadatlan harcot ígért a terrorizmus ellen. George Bush amerikai elnök a Fehér Ház kertjében Dick Cheney alelnökkel reggel 8 óra 46 perckor (közép-európai idő szerint 14 óra 46 perckor) egy perces csendben néma csendben, kezét szívére téve hajtott fejet a terrortámadások háromezer áldozatának emléke előtt.


Dátum: 2004-09-11 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:50.341143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök korábban feleségével a Fehér Házzal szembeni episzkopális templomban istentiszteleten vett részt. Bush elnök a múlt évhez hasonlóan proklamációt írt alá, amelyben szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak és a hazafiság napjának nyilvánította.

A fehér házi előtti pázsiton rendezett megemlékezés után az elnök elmondta szokásos szombati rádióbeszédet - ezúttal nem felvételről, hanem élőben -, amelyet a televíziók is közvetítettek. Bush hangsúlyozta, hogy lankadatlanul folytatja a harcot a terrorizmus ellen, megőrzi a kezdeményezést, folytatja az offenzívát. A terrortámadásokat fordulópontnak nevezte a nemzet életében és kijelentette: "Vállaltuk küldetésünket, legyőzzük az ellenséget". Bush beszédében szólt a Közel-Kelet demokratizálásának fontosságáról. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok Irakban és Afganisztánban nehéz, de történelmi horderejű és szükségszerű munkát végez.

Bush kihívója, John Kerry demokrata párti elnökjelölt szűkebb pátriájában, Bostonban vett részt megemlékezésen. A massachusettsi szenátor pártja nevében elmondott rádióbeszédében azt emelte ki, hogy Amerika egységes a szeptember 11-i terrortámadások áldozataiért mondott imáiban és egységes abban az eltökéltségében, hogy az országot megvédi és lesújt a terroristákra, mielőtt azok sújtanának le rá.

A Pentagon épületénél koszorúzással és egy perces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokról. A védelmi minisztériumnál 184 ember vesztette életét az ötszögletű épületbe csapódó repülőgép utasaival és személyzetével együtt.

New Yorkban, ahol a terrortámadások a legtöbb áldozatot szedték, helyi idő szerint kora reggel megkezdődtek a megemlékezések a Ground Zeronál, a Világkereskedelmi Központ lerombolt kettős toronyépületének a helyén tátongó óriási gödörnél. Közép-európai idő szerint 14 óra 46 perckor, amikor az első eltérített repülőgép becsapódott az északi toronyba, egy perces néma csenddel adóztak a romok alatt elpusztult 2749 ember emlékének. A megemlékezésen az idén is felolvasták az áldozatok neveit a hozzátartozók, de az idén nem gyerekek, hanem szülők, nagyszülők. A névsort háromszor szakította meg még a kegyelet néma csendje: közép-európai idő szerint 15 óra 3 perckor, 15 óra 59 perckor, 16 óra 29 perckor, azaz a második repülőgép becsapódásakor, illetve amikor a két felhőkarcoló összeomlott. A nevek felolvasása közben az áldozatok hozzátartozói elvesztett szeretteik fényképével lassan leereszkedtek a hét emelet mélységű gödörbe és elhelyezték a megemlékezés virágait.

A megemlékezésen részt vett George Pataki és Jim McGreevey, New York illetve New Jersey állam kormányzója, valamint Rudolph Giuliani, New York előző és Michael Bloomberg, a város jelenlegi polgármestere.

A városban több megemlékezést is tartottak. A St. Patrick katedrálisban a misén az elesett tűzoltók emléke előtt hajtottak fejet.

Sötétedés után az égre vetített fénysugarak jelölik ki azt a helyet, ahol három éve a Világkereskedelmi Központ kettős felhőkarcolója állt.

Pennsylvániában a harangok zúgása jelezte azt az időpontot, amikor a negyedik eltérített repülőgép lezuhant, miután az utasok szembeszálltak a légi kalóz terroristákkal. A Shanksville melletti mezőn 40 ember vesztette életét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek