Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida tartályhajót akar úszó bombává változtatni

Tartályhajó eltérítésére és úszó bombává változtatására készül az a fanatikus iszlám csoport, amely az indonéziai ausztrál nagykövetség elleni minapi robbantásos merényletért is felelős - írta hírszerzési forrásait idézve a The Sunday Telegraph.


Dátum: 2004-09-12 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:50.636867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lap szerint az amerikai hírszerzés már figyelmeztetést is kiadott arról, hogy ilyen jellegű merénylet készül a délkelet-ázsiai térség - elsősorban Indonézia, Szingapúr és Malajzia - igen forgalmas hajózási útvonalai ellen. A cikk szerint az amerikaiak az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő Jemaah Islamiyah csoport tagjai közötti üzenetváltások elfogása révén szereztek tudomást a tervről. Ez a szervezet vállalta a felelősséget a jakartai ausztrál nagykövetség előtt csütörtökön elkövetett öngyilkos merényletet, amely legkevesebb kilenc ember halálát okozta. A terroristák célja egy tartályhajó elfoglalása lenne helyi kalózok segítségével. A hajót robbanóanyaggal úszó pokolgéppé változtatnák, és nekivezetnék egy másik hajónak, vagy egy kikötőnek - áll a The Sunday Telegraph értesülésében.

A brit lap forrásai szerint erős jelek utalnak arra is, hogy az al-Kaida második emberének minap közzétett új videoüzenete valójában kódolt felhívás volt nyugati érdekeltségek elleni újabb terrortámadásra. Ajman az-Zavahirinek, Oszama bin Laden al-Kaida-vezér helyettesének üzenetét - amely szerint az amerikaiak vereséggel kénytelenek szembenézni Irakban és Afganisztánban is -csütörtökön sugározta az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. A The Sunday Telegraphnak nyilatkozó pakisztáni biztonsági források szerint az elmúlt hetekben elfogott terroristák azt mondták kihallgatóiknak: ha ez a videofelvétel nyilvánosságra kerül, az jelzés lesz már készenlétben álló terrorista sejteknek egy nagyszabású támadás végrehajtására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek