Ismét kigyulladt egy BKV-busz
Garázsba tartó BKV-busz gyulladt ki vasárnap reggel Budapesten az I. kerületi Attila úton, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta az MTI-t a fővárosi tűzoltóság szóvivője.
Dátum: 2004-09-12 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:51.224063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Péter elmondta, hogy az utasok nélkül közlekedő busz motorterében keletkezett tüzet a sofőr poroltóval még a tűzoltók megérkezése előtt eloltotta. Szántó Ferenc, a Budapesti Közlekedési Vállalat Rt. diszpécsere az MTI-vel közölte: a 156-os jelzésű busz sofőrje menet közben arra lett figyelmes, hogy gázolaj-füst jutott az utastérbe. A gépkocsivezető a Krisztina körúti kereszteződésnél félreállította a járművet, és poroltóval lehűtötte a meghibásodott üzemanyag-csövet - mondta a diszpécser. Legutóbb szeptember 7.-én a X. kerületi Kőbányai úton gyulladt ki egy BKV-busz. Akkor a jármű teljesen leégett, személyi sérülésen ott sem történt.
MTI - fideszfrakcio.hu