Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtalálták VII. Péter alexandriai pátriárka tetemét

Megtalálták a szombaton 16 másik személlyel együtt helikopterbaleset áldozatául esett VII. Péter alexandriai pátriárka holttestét az Égei-tengerben, az Áthosz-hegy közelében - közölte a görög ortodox egyház szóvivője.


Dátum: 2004-09-12 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:52.604247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mentőalakulatok által vasárnap reggel kihalászott tetemek közül a kilencedik "információink szerint az alexandriai pátriárkáé volt" - mondta a szóvivő, Epifániosz atya. A görög nemzetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint hét holttestet keresnek még jelentős katonai erők felvonultatásával az Áthosz-hegységhez közeli vizekben.

A Chinook típusú katonai helikopter szerencsétlensége miatt távozott posztjáról Panajotisz Papanikolau, a görög légierő vezérkari főnöke - jelentette be vasárnap Kosztasz Karamanlisz kormányfő. Hozzátette, hogy a nemzetvédelmi miniszter, Szpiliosz Szpiliotopulosz is benyújtotta lemondását, azt azonban nem fogadta el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek