Több mint háromezer halottja van az iraki merényleteknek
Több mint 3000 halottja és 12 ezer sebesültje van az Irakban elkövetett merényleteknek - közölte vasárnap Bászrában Ijád Allávi iraki miniszterelnök.
Dátum: 2004-09-12 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:53.227654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A terrormerényletek több mint 3000 mártírt és több mint 12 ezer sebesültet követeltek - mondta újságíróknak anélkül, hogy megnevezte volna az időtartamot, amelyre a veszteségmérleg vonatkozik, de valószínűleg a Szaddám Huszein diktatúrájának megdöntése, vagyis 2003 árpilis óta eltelt időszakra gondolt. A Bagdadtól 550 kilométerre délre fekvő kikötővárosban tett első látogatásán az iraki kormányfő ígéretet tett arra, hogy "a jövő hónapban érezhető javulás lesz a biztonság terén, a rendőrség, a hadsereg és a Nemzeti Gárda felszerelését, kiképzését és vezénylését illetően".
A miniszterelnök, akit Házem Saalán védelmi miniszter, Falah an-Nakíb belügyminiszter és Váel Abdel-Latíf, a kormányzósági ügyek minisztere is elkísért a dél-iraki városba, bejelentette: "az iraki biztonsági erők (hadsereg és Nemzeti Gárda) 12 hadosztályát fogjuk különböző állomáshelyekre küldeni az országban", azaz 7200 embert. Hozzátette: az olajlétesítmények védelmére a katonai parancsnokoknak minden eszköz rendelkezésükre fog állni. A kormányfő elmondta, hogy tárgyalt (a Bagdadtól nyugatra lévő, szunnita lázadók lakta) Fallúdzsa és Ramádi képviselőivel egy közelebbről nem részletezett találkozón. Megkérdeztem tőlük, hogy mit szeretnének: Szaddám Huszein visszatérését vagy Oszama bin Laden eljövetelét? Ha ez után vágyakoztok, akkor tudjátok meg, közöltem velük, hogy ez soha nem fog bekövetkezni és házról házra üldözni fogjuk az ilyen gondolatokat dédelgetőket - jelentette ki. A miniszterelnök közölte még, hogy szeptemberben hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik, ahol George W. Bush amerikai elnökkel és Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, valamint az Irak újjáépítéséhez pénzt adományozó országok képviselőivel találkozik.
MTI - fideszfrakcio.hu