Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Engedményekre is hajlandók a lakóparki építtetők

A lakóparképítők egy része komoly értékesítési gondokkal küzd, míg mások mostanra behozták azt a hátrányt, amelyet az év elejei visszaesés okozott.


Dátum: 2004-09-13 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:55.141486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ami új az értékesítésben, az a kifinomultabb technikák alkalmazása. Például a piaci és a kedvezményes kamatozású hitel törlesztőrészletének különbségét az eladó egy évig átvállalja a vevőtől.

Az év a lakások értékesítésének hatalmas visszaesésével kezdődött. Ekkor a fejlesztők a telekáfával kezdtek manipulálni. Aki megtehette, mert fogyott a lakása, az beépítette az árába az áfát, míg akinek kevésbé volt kapós a terméke, az kénytelen volt "lenyelni". Nagyobb akciókat nem szerveztek még ekkor a befektetők. Nyárra terjedt el már szélesebb körben a kedvezőbb fizetési ütemezés alkalmazása is.

Korábban a fejlesztők az ár harminc százalékát is elkérték induláskor (a szerződés megkötésekor) és két-három havonta újabb részletet kellett fizetni. Ma az a tipikus, hogy a szerződés megkötésekor tíz (vagy legfeljebb húsz) százalékot kell letenni, a többit átadáskor kéri a fejlesztő. Egyre gyakoribbak a garázs-, tároló- és konyhabútor-akciók.

Forrás: Magyar Hírlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek