Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Világkiállítás: a kormány elállt a szerepléstől

Miközben a világ csaknem 130, ezen belül Európa harminchárom országa jelen lesz a jövő évi, Japánban megrendezendő világkiállításon, Magyarország távol marad.


Dátum: 2004-09-13 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:23:57.690770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fél évig tartó kiállítás jövő év március 25-én nyílik meg, s szeptember 25-ig tart. Fő témája a globális harmónia, s a szervezők 15-16 millió látogatóval számolnak. Az Aichi tartományban szervezett expónak három nagyváros, Seto City, Wagakute Town és Toyota City ad otthont. A rendezvényre múlt év tavaszáig lehetett jelentkezni, ám ezzel a magyar kormány nem élt. Akkor egyebek mellett a nyugat-európai országok szerény érdeklődésével indokolták a távolmaradást, ami azonban nem igazolódott be. Továbbá azzal, hogy a japán árszínvonal és a jelentős távolság miatt rendkívül sokba kerülne a részvétel.

Megvalósítható tervként röppent fel, hogy Magyarország a szomszédos Ausztriával közösen szerepeljen a rendezvényen, de az indoklás szerint ez a sógorok visszalépése miatt meghiúsult. Csakhogy az osztrákok mégis ott lesznek. Szakértők szerint elképzelhető és kifizetődő lett volna, ha például a visegrádi országok összefognak, s ekképpen élnek a lehetőséggel. Információk szerint egyes hazánkba telepedett japán cégek is beszálltak volna a magyar megjelenés finanszírozásába, ám a kormány elállt a szerepléstől. Sokak szerint ez nemcsak a japán-magyar kapcsolatoknak árthat, de hazánk nemzetközi megítélésének sem tesz jót.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek