Új tagja van az Európai Bizottságnak
Új tagja van az Európai Unió "kormányának", az Európai Bizottságnak: hétfőtől Louis Michel volt belga külügyminiszter vette át a testületben Belgiumnak járó helyet, miután e poszt eddigi betöltője, Philippe Busquin európai parlamenti képviselő lett.
Dátum: 2004-09-13 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:00.124962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Busquin a kezdetektől, azaz 1999-től tagja volt a Romano Prodi vezette testületnek mint kutatási ügyekért felelős biztos. A Prodi-bizottság mandátuma azonban október végén lejár, s Belgium nem őt, hanem Louis Michelt jelölte a következő, José Manuel Barroso által irányított, idén november 1-jén hivatalba lépő Európai Bizottságba. Így azután Busquin elfogadta az ajánlatot, hogy a vallon szocialista párt európai parlamenti (EP) listavezetője helyett - aki lemondott mandátumáról - legyen EP-képviselő, s hétfőtől már a strasbourgi székhelyű testületben dolgozik.
Louis Michel egyelőre Busquin tárcáját, azaz a kutatási ügyek biztosi posztját örökli - november elsejétől, a Barroso-bizottságban pedig a nemzetközi együttműködési ügyekkel és humanitárius segélyekkel, azaz lényegében a fejlődő világ támogatásának kérdéseivel foglalkozik majd. Ez utóbbi feladatot ő maga kérte, s volt külügyminiszterként ért is hozzá (a belga diplomácia egyik központi kérdésköre a közép-afrikai országokkal fenntartott kapcsolatok erősítése). Kutatási témákban viszont nincs különösebb gyakorlata, bár az elmúlt hetekben többször is találkozott Busquinnel a legégetőbb kérdések megbeszélése végett.
Megfigyelők szerint mindkét politikus kissé megkeseredve lát neki új feladatához. Busquin azért, mert szeretett volna továbbra is biztos maradni - Michel pedig egyfajta bukásként éli meg a váltást, azt, hogy távozott miniszteri posztjáról. Még akkor is, ha ezt ő maga kérte (egyben bejelentve igényét az EU-biztosi posztra), így vállalva a felelősséget a pártja számára jelentős kudarcot jelentő júniusi belgiumi regionális választási eredményekért.
MTI - fideszfrakcio.hu