Őrizetbe vették a Magyar Jövő Csoport vezetőjét
Közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette Bácsfi Diánát, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség hétfőn. "A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) (...) eljárást indított 2004. szeptember 11-én közösség elleni izgatás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Boglár Diána 26 éves budapesti lakos ellen, őrizetbe vétele mellett" - áll az NNI MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
Dátum: 2004-09-13 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:00.688219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt írják: "a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Magyar Jövő Csoport be nem jegyzett szervezet vezetőjeként a médiában és gyűléseken olyan uszító jellegű nézeteket hangoztatott, melyek alkalmasak valamely nemzeti, faji, vallási csoport elleni gyűlöletkeltésre".
Hozzáteszik: gyanúsítottként már kihallgatták Bácsfi Diánát, a Nemzeti Nyomozó Iroda a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezi előzetes letartóztatásának indítványozását a Fővárosi Főügyészségen.
A magát nyíltan hungaristának valló Magyar Jövő Csoport október 15-re demonstrációt jelentett be a budapesti Terror Háza Múzeum elé, amely korábban Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom nevű pártjának is otthont adott. A rendőrség a demonstrációt tudomásul vette, ám számos párt és társadalmi szervezet tiltakozott a demonstráció ellene, s ellentüntetéseket is kilátásba helyeztek.
MTI - fideszfrakcio.hu