Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért nem állítják le a dorogi veszélyeshulladék-égetőt?

Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságában teljes konszenzus született arról, hogy addig, amíg a Dorogi Hulladékégető minden tevékenységet felül nem vizsgálják, és el nem hárítják a potenciális szennyezési lehetőségeket, ne történjen semmilyen tevékenység az égetőműben. Ennek ellenére az illetékes győri környezetvédelmi felügyelet kiadta az engedélyt az égetőmű további működésére, a veszélyes hulladékok fogadására, illetve megsemmisítésére, - mondta Illés Zoltán fideszes országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-09-13 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:02.525172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus elmondta: a legfőbb ügyészhez fordult bűncselekmény gyanúja miatt, illetve a megyei és az országos tiszti főorvos esetében közérdekű információkkal való visszaélés gyanúja miatt.

A dorogi Onyx Kft. telephelyén július 30-án egy tartály meghibásodása miatt 50-100 köbméter veszélyes hulladék került a Kenyérmezei-patakba, majd onnan a táti Kis-Dunába, alig két kilométerre az esztergomi ivóvízbázistól. Esztergomban és környékén augusztus 10-ig teljes vízkorlátozás volt érvényben.

A több mint 30 ezer ember ivóvizét szennyező esemény valószínűleg nem baleset volt, mivel a veszélyes hulladékot tároló, kettős falú tartály külső borítására szabálytalanul és törvénytelenül csapot szereltek fel; ezen a csapon keresztül vélhetően egy aknába vezették a vizet, majd innen egy illegális csővezetéken keresztül egy közeli patakba.

A környezetvédelmi szakemberek megtalálták az illegális vezetéket, amelyről valószínűleg nemcsak a fizikai dolgozók tudtak, hanem a hulladékégető vezetősége is. Mindez bűncselekmény elkövetését valószínűsíti - jelentette ki a képviselő.

- Az eddigi információk szerint nagy valószínűséggel nem baleset történt, hanem állítható, hogy bűncselekmény gyanúja merül fel, amelyet nem lehetséges, hogy csak az ott dolgozó fizikai munkások követtek el. Nagy valószínűséggel erről az illegálisan létesített csővezetékről a cég vezetésének is tudnia kellett - mondta.

Illés Zoltán elmondta, hogy az országos és a megyei tiszti főorvos nem mondott igazat az ivóvíz szennyezettségének csökkenéséről. Félrevezették az ország lakosságát és az érintetteteket - tette hozzá. Az ivóvizet szennyező veszélyes hulladék nagy része szerves oldószerből, toluolból állt, aminek rákkeltő a hatása, és Magyarországon az ivóvízben ebből minimális mennyiséget sem engedélyez a vonatkozó kormányrendelet - fogalmazott a politikus.

A győri környezetvédelmi felügyelőségnél is vizsgálódni kell: előfordul-e bármilyen összefonódás a hatóság és a dorogi hulladékégető között - jelentette ki Illés Zoltán. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az ügyben "mossa kezeit", arra hivatkozva, hogy nincs felügyeleti jogköre. A politikai felelősség mindenképpen a minisztériumé tette hozzá.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek