Nyolcvanezer embernek mond fel Gyurcsány-kormány?
Nyolcvanezerrel kell csökkenteni a közszférában dolgozók számát - ez lehet a következménye, ha Draskovics Tibor bejelentésének megfelelően öt százalékkal csökkentik az előirányzatot. Tehát kevesebb pénzből kell kigazdálkodni a hatszázalékos béremelést és a 13. havi fizetést. A kormány tavaly is csökkentette volna a létszámot, de az akkori bejelentéséből nem lett semmi. Debrecen polgármestere szerint így csak a dilettánsok takarékoskodnak, és félő, hogy összeomlik a közigazgatás.
Dátum: 2004-09-13 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:02.816190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tíz százalék körüli köztisztviselői leépítésre lesz szükség, ha megvalósulnak a vasárnap bejelentett költségvetési tervek. Draskovics Tibor pénzügyminiszter azt mondta, negyvenmilliárd forintot fordítanak a közigazgatás korszerűsítésére. Az összeg a jelentősnek mondható létszámcsökkentés fedezete lesz.
Kevesebb pénz
A jövő évi béremelés és a 13. havi fizetés fedezetét is a meglévő előirányzatokból kell kigazdálkodni. "Ez lehet szervezeti átrendezés, a munkafolyamatok átgondolása, vagy éppen létszámcsökkentés" - mondta, hozzátéve, hogy jövőre az előirányzatok pénzei öt százalékkal csökkennek.
Ez azt jelenti, hogy az inflációkövető, hatszázalékos béremelést is a már csökkentett előirányzatokból kell kigazdálkodni. Számítások szerint ez azt jelenti, hogy legrosszabb esetben tíz százalékos létszámcsökkentésre lesz szükség a közigazgatási szférában.
Tavaly nem sikerült
A Központi Statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a költségvetési szférában 819 ezren dolgoznak. Ennek a tíz százaléka nyolcvanezer. Draskovics szerint az intézkedés nem érinti a közalkalmazottakat - a pedagógusokat, orvosokat, nővéreket.
A költségvetési szférában dolgozók száma csaknem megegyezik az egy évvel ezelőtti létszámmal, egészen pontosan 99 százaléka annak. Mindez azért érdekes, mert tavaly szeptemberben egy kormányrendelet a minisztériumokban tíz, a háttérintézményeikben hat százalékos létszámcsökkentést rendelt el. Ettől a lépéstől akkor húszmilliárd forintos megtakarítást vártak el. A KSH adataiból úgy tűnik, nem sikerült véghezvinni a tervet.
Összeomlik az államigazgatás?
Azon túl, hogy korszerűsíteni, illetve karcsúsítani kell a közigazgatást, nem árulnak el részleteket az érintettek. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere azt is nehezményezte, hogy ezúttal sem konzultáltak az önkormányzati szövetségekkel a kérdésről.
Kósa szerint össze fog omlani az államigazgatás. "Így csak a dilettánsok takarékoskodnak" - fogalmazott a polgármester. A helyi igazgatás így is teljesen leterhelt, teljesítőképességének határán van. A ciklus elején bevezetett reformok, melyek könnyítettek az állampolgárok ügyintézésén, megsokszorozták a hivatali munkát. Lassan a gazdasági versenyképességet veszélyezteti az emberhiány.
A közalkalmazottak esetében sem könnyebb a helyzet, mondja Kósa. Itt a 13. havi bért és a fizetésemelést kellene létszámcsökkentéssel kigazdálkodni. Az ágazati törvények azonban létszámminimumot írnak elő egyes intézményekben, ez alá nem lehet menni. Nagyon sok intézményben már most a létszámminimum alatt működnek. De nem ez a megoldás. Kósa Lajos rámutatott: előbb a szervezeti működési szabályokat kellene megváltoztatni, utána takarékoskodni.
Index - fideszfrakcio.hu