Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ-es alpolgármesterné cége milliókért dolgozik az önkormányzatnak

Több millió forintos megbízással dolgozik a XI. kerületi önkormányzatnak Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester feleségének ügyvédi irodája. A szerződés még a 2002-es választások előtt köttetett, ám azóta ennek módosításával hatszorosára emelték a tiszteletdíjat. Az alpolgármester felesége nem kevés pénzzel egészítheti ki évente a családi kasszát.


Dátum: 2004-09-13 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:03.719369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Színes Mai Lap birtokába jutott megbízási szerződés szerint tavaly havonta nettó 700 ezer forintot kapott az Országos Tanács tagjának, az SZDSZ Fővárosi választmány elnökének, illetve az érintett kerület alpolgármesterének, Lakos Imrének felesége, Molnár Judit által képviselt ügyvédi iroda azért, hogy az önkormányzat peres lakásügyeiben szakvéleményeket, jogi állásfoglalásokat készítsen, tanácsokat adjon. További 700 ezret utalt át tisztán a hivatal, a tulajdonában lévő ingatlanok adásvételi és csereszerződések illetve az ehhez kapcsolódó földhivatali bejegyzések elintézéséért. Társasházi alapító okiratok elkészítéséért , ezek módosításáért és az ingatlannyilvántartási bejegyzésekért a megbízás alapján lakásonként(!) 20 ezer forint illeti meg őket. A megítélt perköltségek az irodát illetik, ám az elveszett eljárásoknál a hivatal állja a felmerülő költségeket, illetékeket.

- Az előző kormány alatt kötöttük a szerződést, ám akkor évi nyolcmilliót kapott az ügyvédi iroda ugyanezért a tevékenységért, illetve akkor Lakos Imre még nem volt alpolgármester. Jogilag ugyan nincs összeférhetetlenség, ám etikátlan, hogy kinevezése után nem bontották fel a szerződést - nyilatkozta Juhos Katalin fideszes képviselő, a XI. kerület korábbi polgármestere, aki az előző ciklusban a megbízást kötötte.

A napilap információi szerint nem tartja összeférhetetlennek a megbízási szerződést felesége irodájával Lakos Imre, mert annak megkötésénél szakmai és nem politikai szempontokat vettek figyelembe.

Molnár Gyula polgármester nem kíván nyilatkozni alpolgármestere nejének szerződését illetően, amíg helyettese külföldről haza nem érkezik.

Színes Mai Lap - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek