Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekordforgalom a debreceni repülőtéren

A debreceni repülőtér minden idők legnagyobb forgalmát bonyolította, illetve bonyolítja le az idén: augusztus 31-ig 1.633 alkalommal szálltak le, illetve fel a repülőgépek a Debrecen Airporton - közölte hétfőn sajtótájékoztatón Jenei Zoltán, a repülőteret üzemeltető kft. ügyvezető igazgatója.


Dátum: 2004-09-13 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:04.325513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatása szerint eddig az idén 11 ezren utaztak Debrecenből repülővel, közülük több mint 4.000-en a törökországi charter-járatokat vették igénybe.

"Ebben az évben már Németországból is érkeztek charter-járatok Debrecenbe, és várhatóan év végétől Egyiptom is elérhetővé válik repülővel a cívisvárosból" - tette hozzá.

Jenei Zoltán elmondta azt is, hogy az idén jelentős beruházásokat, fejlesztéseket hajtottak végre a légikikötőben; a beruházások értéke meghaladta a 230 millió forintot.

Emlékeztetett rá, hogy az idén tavasszal nemzetközi kereskedelmi repülőtérré, vámúttá és nemzetközi légi határátkelőhellyé nyilvánított légikikötő ILS leszállító rendszerrel, fénysorral és felújított fogadóépülettel gazdagodott.

"A navigációs és fénytechnikai berendezések fejlesztésével a repülés biztonságát növeltük, míg a fogadóépület átépítése az utazóközönség kényelmét szolgálja" - mondta.

Hozzátette: a fogadóépület földszintjének felújítása 80 millió forintos beruházás volt, s ezáltal a schengeni normáknak megfelelő utas kezeléssel egyszerre 200 személy kényelmes indulását-érkezését biztosítja.

Jenei Zoltán végezetül arról tájékoztatott, hogy a fejlesztések tovább folytatódnak: elkészült és hétfőtől birtokba vehetik az utasok a 228 férőhelyes parkolót; a 42 millió forintos beruházással kialakított parkolót jövőre tovább bővítik.

A repülő biztonsága érdekében 31 millió forintért szélesítik a gurulási íveket, kiépítik a 6.000 köbméteres térfogatú víztározót, s még az idén megkezdődik a fogadóépület emeleti részének felújítása is, ahol új irányító tornyot alakítanak ki - tette hozzá az igazgató.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek