Lomnici Zoltán: A bíróságok politikamentesek
Az elmúlt két esztendő egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült megtartani a bíróságok politikamentességét - jelentette ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke hétfőn Debrecenben.
Dátum: 2004-09-13 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:04.624185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az ítélkezési gyakorlat pártatlanságát ma széles körben elismerik" - mondta Lomnici Zoltán, aki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke is a hajdú-bihari bíróság új elnökét beiktató összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón.
Hozzátette: egy legújabb közvélemény-kutatási eredmény szerint "a három legtekintélyesebb állami intézmény egyike a bíróság".
"Egyre több politikai szempontból jelentős ügy" kerül a bíróságok elé - közölte.
Lomnici Zoltán ezzel összefüggésben a mértékletességre hívta fel a figyelmet és fontosnak nevezte, hogy "a bírák ne folytassanak politikai tevékenységet."
Ez nemcsak alkotmányos elvárás, hanem ezt igényli a bírói kar hitelessége, s igénylik maguk a bírák is - fűzte hozzá.
Lomnici Zoltán a Magyar Jövő Csoport (MJCS) kilátásba helyezett demonstrációjával összefüggésben kijelentette: "szélsőséges társadalmi jelenségek visszaszorításánál legfontosabb a társadalmi összefogás".
A gyülekezési jogról szóló jogszabály igen liberális, s e "megengedő jogszabály mellett rendpárti gyakorlatot nem lehet elvárni". Az ilyen ügyek elbírálásához háromnapos határidő áll a bíróságok rendelkezésére, amit eddig minden esetben megtartottak - mondta.
Lomnici Zoltán közölte: a Hajdú-Bihar megyei összbírói értekezleten beiktatta tisztségébe Varga Klárát, a testület új elnökét, aki július 15-től tölti be a posztot. Elődjét, Szabóné Kerékgyártó Juditot korábban a Debreceni Ítélőtábla elnökévé
nevezték ki.
A Debreceni Ítélőtábla január 1-jén kezd meg a működését, s mindent megtesznek azért, hogy az anyagi forrásokat is biztosítsák az új debreceni igazságszolgáltatási centrum létrehozására - közölte.
Kérdésre válaszolva Lomnici Zoltán elmondta: továbbra is igényt tartanak a budapesti Kúria épületére.
Tarthatatlannak nevezte, hogy évi 300 millió forint bérleti díjat kell kifizetniük a Fővárosi Ítélőtábla elhelyezésére.
Közölte: kedden az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülése előtt egyeztet a jövő év bírósági költségvetésről Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel.
Ezzel összefüggésben a főbíró kulcskérdésnek nevezte a reform folytatását. Ezek között az új táblabíróságok munkába állását, a bírói életpálya-modell első elemének bevezetését és az informatikai fejlesztést nevezte meg.
MTI - fideszfrakcio.hu