A NATO nem tervezi katonai támaszpontok létesítését a Baltikumban
A NATO nem tervezi katonai támaszpontok létesítését az észak-atlanti szövetséghez márciusban csatlakozott balti országokban - jelentette ki hétfőn Vilniusban a NATO katonai bizottságának elnöke. "Nincs erre vonatkozó cselekvési terv" - mondta a sajtó képviselői előtt Harald Kujat tábornok.
Dátum: 2004-09-13 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:05.607793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem vitattuk meg ezt a kérdést üléseinken" - tette hozzá a NATO legmagasabb szintű katonai szervének elnöke. A Katonai Bizottság irányítja a jelenlegi két NATO-főparancsnokságot, ezen kívül ajánlásokat tesz az Észak-atlanti Tanácsnak, a Védelmi Tervező Bizottságnak és az Atomtervező Csoportnak a NATO-terület közös védelme szempontjából szükséges intézkedésekre.
NATO-támaszpontok létrehozása Észtországban, Lettországban és Litvániában, a szövetséghez március 29-én csatlakozott három volt szovjet köztársaságban mindig is érzékeny kérdés volt Oroszország számára, amely hosszú időn át dühödten ellenezte belépésüket.
Kujat tábornok egyúttal jelezte, hogy a NATO folytatni fogja a balti államok légterének ellenőrzését. "Hosszú távú megoldásokat keresünk és tartós megoldásokat javasoltunk a politikai tisztségviselőknek" - közölte, részletek említése nélkül.
A NATO katonai bizottságának elnöke a balti országokban tett háromnapos körútja utolsó állomásán, Litvániában nyilatkozott az újságíróknak.
MTI - fideszfrakcio.hu