Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért ment Medgyessy, ha stabil és nagy a jólét?

Idősebb szocialista és szabad demokrata képviselőtársaim bizonyára jól ismerik a Rákosi - korszakból való anekdotákat. Így most nem az ő, hanem a fiatalabbak kedvéért fogok feleleveníteni egyet. Hogy vagyunk, hogy vagyunk - viccelődik a parasztokkal Rákosi Mátyás. Jól vagyunk, jól vagyunk - viccelődnek a parasztok. Ha a történetnek egy mai verzióját akarjuk megfogalmazni, akkor az így hangzana: Stabil és nagy a jólét - viccelődött a parlamentben egy hete Gyurcsány Ferenc. Mi az hogy? Nagyon is! - viccelődnének az emberek, ha a házszabály módot adna rá - hangzott el Rogán Antal mai napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2004-09-13 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:06.803611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ami a tényeket illeti 2002- ben 39 forint volt egy köbméter gáz ára, 2004-ben 44 forint 20 fillér, ami 44 százalékos emelkedést jelent. 2002-ben Budapesten a lakossági víz- és csatornadíjak 254 forintot tettek ki köbméterenként, 2004-ben 330 forintot, ami 30 százalékos emelkedést jelent. 2002-ben a villamosenergia ára 24 forint 60 fillér volt, ma 32 forint 10 fillér, ami 30 százalékos emelést jelent. A lakossági távhőszolgáltatás ára 2002-ben Budapesten 31 forint 40 fillér volt légköbméterenként, 2004-ben 41 forint 40 fillér, ami 20 százalékos emelést jelent.

A KSH adatai szerint 470 ezer gyermekes család él ma Magyarországon a minimálisan elfogadható egy főre eső jövedelem alatt. A KSH adatai szerint az össznépesség közel 30 százaléka él ma a létminimum alatt. Azt gondolom, hogy ezek a számok maguk is beszélnek a jólétről, de azt is hozzátehetjük, hogy egy egyszeri háziasszony ma jóval nehezebben jön ki a családi költségvetésből, mint két évvel ezelőtt.

Ezen a kétéves úton, ami idáig vezetett, Medgyessy Péter mellett Gyurcsány Ferenc stratégiai főtanácsadó volt. Milyen tanácsokat adott Ön a miniszterelnöknek? Azt még Önök sem gondolhatják komolyan, hogy Medgyessy Péternek azért kellett mennie, mert Magyarországon stabil és nagy a jólét. A szocialista és a szabad demokrata képviselők két esztendő után úgy gondolták, hogy az ország egyik leggazdagabb embere tud majd jó választ adni a bérből- és fizetésből élők problémáira. Persze a miniszter úrnak időnként vannak tényleg jó válaszai. Amikor a vagyonáról kérdezték, Rotschild nyomán úgy válaszolt, hogy csak az első milliójáról ne kérdezzék. Ha majd a Medgyessy Péter melletti tanácsadói munkáról fogják kérdezni, bizonyára azt fogja mondani: csak az első két évről ne kérdezzenek. Csak az a baj, tisztelt miniszter úr, hogy a bérből- és fizetésből élők nem mondhatják a díjbeszedőnek, hogy csak az előző havi villanyszámláról ne kérdezzen.

Nos, tisztelt szocialista és szabad demokrata képviselőtársaim, a demokrácia szabályai értelmében Önöknek joguk van arra, hogy bárkit a nyakunkba ültessenek miniszterelnökként. Csak azt nem értem, hogy Önök tényleg nem veszik észre, hogy 2002 után 2004-ben a Nagy áttörés című darab helyett ismét a Nagy átverésre váltanak jegyet?

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek