Ideje lenne, hogy Medgyessy Péter végre elmondja az igazat
Mádl Ferenc köztársasági elnök Medgyessy-üggyel kapcsolatos nyilatkozatát a Fidesz-frakció úgy értékeli, hogy az államfő megvonta erkölcsi támogatását a kormányfőtől.
Dátum: 2002-07-01 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:34.985540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői tanácskozását követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az államfő közleményében megütközésének adott hangot, hogy nem kapott teljes körű tájékoztatást a jelölés előtt Medgyessy Péter múltjának sötét részleteitől.
- Mádl Ferenc világossá tette, hogy Medgyessy Péter hatalmon tartásának erkölcsi és morális felelőssége a kormánykoalíció pártjait terheli - szögezte le a frakcióvezető.
Elmondta: az Országgyűlés keddi ülésén a Fidesz napirend előtt felhívja majd a figyelmet, hogy Medgyessy Péter nem mondott igazat.
Pokorni Zoltán kétségbe vonja a kormányfő azon nyilatkozatát, hogy szigorúan titkos tisztként 1977 és 1982 között az IMF-csatlakozás előkészítése lett volna a feladata.
Mint mondta, ezzel szemben a valóság az, hogy az akkori kormány 1981 szeptemberében bízta meg a Magyar Nemzeti Bankot az IMF csatlakozással kapcsolatos tanulmány elkészítésére.
Pokorni Zoltán közlése szerint a Minisztertanács 1981. október 29-én döntött az ügyben, és Magyarország 1981. november 5-én kérte csatlakozását a Nemzetközi Valutaalaphoz.
- Mit csinált Medgyessy Péter 1977-től 1981 őszéig és 1981 novemberétől további ügynöksége időszakában - tette fel a kérdést a politikus, aki szerint ideje lenne, hogy Medgyessy Péter végre elmondja az igazat.
Pokorni Zoltán kitért arra is, hogy az IMF-tárgyalások angol nyelven zajlottak, Medgyessy Péter pedig a magyar mellett románul és franciául ért.
A frakcióvezető ismertette, hogy kikből állt az IMF-csatlakozási delegáció névsora. E szerint a Magyar Nemzeti Bank szakértői mellett részt vett benne Fekete János, Bakó Endre, Tarafás Imre, Szalka István, Hidas János, Péterfalvi Pál, Baltazár Béla, Juhász Margit, Major István, Hais Gyula, Bogyó Tibor és Kupa Mihály.
- Medgyessy Péternek itt semmilyen szerepe nem volt, nyilvánvalóan más munkát végzett - szögezte le, hozzátéve, hogy ezekre a kérdésekre a kormányfőnek előbb-utóbb egyenes választ kell adnia, ezt nem tudja kikerülni.
Rogán Antal frakcióigazgató arról beszélt, hogy a parlament előtt fekszik a választási eljárási törvény módosítására irányuló előterjesztés, amely az idei országgyűlési választások szavazólapjainak megőrzését célozza.
Mint mondta, az előterjesztés okafogyottá és értelmetlenné válik, ha a parlament nem járul hozzá a házszabálytól való eltéréshez, a hatályos jogszabály szerint ugyanis július hetedikén megkezdődik a szavazólapok megsemmisítése.
A Fidesz ezért kezdeményezi a házszabálytól való eltérést. A frakcióigazgató úgy fogalmazott: ha ezt a hatalmat birtokló pártok nem támogatják, akkor egyértelművé válik álszent magatartásuk.
Kérdésre válaszolva Pokorni Zoltán aláhúzta, hogy továbbra is vita van a Magyar Posta és a Fidesz között a választási szórólapok kézbesítése és a teljesítés kifizetése kapcsán.
A témával összefüggésben Farkas Attila, a párt sajtófőnöke elmondta: a Fidesz a jogvitát vagy peren kívül, vagy peres úton kívánja a postával rendezni.