300 fős leépítés még az idén a VPOP-nél
A Vám- és Pénzügyőrségtől további 300 főt kell elbocsátani az idén, az erre az évre tervezett 808 fő felett - mondta Nagy János sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Hozzátette: ezt az elvárást Draskovics Tibor pénzügyminiszter fogalmazta meg, miután egy találkozón hatékonyabb vám - és adó beszedésre ösztönözte a vámhatóságot.
Dátum: 2004-09-13 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:10.911741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A PM elképzelése szerint az újabb munkatársak elküldéséből felszabaduló pénz biztosítaná a még állományban maradó vámosok béremelésének fedezetét. Az MTI korábbi híradása szerint a költségvetési szervek múlt év végén elhatározott fokozatosan megvalósuló átlagos 10 százalékos leépítése, a Vám- és Pénzügyőrség 7.850 fős állományából 808 főt érint. Az eredeti elképzelés szerint a pénzügyőr állományból 2004. május 1-ig 404 főt már elküldtek, míg 2004 végéig további 404 főt bocsátottak volna el. A tervezet feletti 300 fővel, így a pénzügyőrség állománya az év végére 6.742 főre csökken. Az eredetileg tervezett 808 fős leépítés egyszeri költségére - a végkielégítések miatt - mintegy 3 milliárd forintot irányoztak elő.
A Vám-és Pénzügyőrség 2004-re tervezett személyi juttatások előirányzata 17,9 milliárd forint volt, ami forrást biztosított a közalkalmazottak és a hivatásos állományú tagok közszolgálati törvényben előírt illetménye 4 százalékos emelésének fedezetére is. A testületnél 2004-ben már végrehajtott létszámcsökkentés 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményezett, míg a plusz 300 fő elküldésének csak 2005-ben lesz költségvetési hatása.
MTI - fideszfrakcio.hu