Észak-Korea: Megtekinthető a robbanás helyszíne
Brit kérésnek eleget téve Észak-Korea hétfőn hozzájárult ahhoz, hogy külföldi országok nagykövetei fölkereshessék az ázsiai ország északi részén négy nappal korábban történt - Phenjanban vízi erőmű építésével magyarázott - rejtélyes robbantásnak a helyszínét.
Dátum: 2004-09-13 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:11.232071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külföldi diplomaták látogatásának lehetőségét Bill Rammell brit külügyi államtitkár szorgalmazta hétfői phenjani tárgyalásain. Rammell később a Press Association brit sajtóügynökségnek nyilatkozva elégedetten jelentette be, hogy Észak-Korea eleget tesz a kérésnek, Phenjanban akkreditált külföldi nagykövetek - köztük a brit képviselet vezetője - fölkereshetik a helyszínt. A detonációról a Yonhap dél-koreai hírügynökség adott hírt vasárnap hajnalban. Beszámolója szerint műholdfelvételek alapján észlelték a robbanást, illetve következményeit. A detonáció helyszínén hatalmas kráter keletkezett, s fölötte az égbolton pedig több mint három kilométer átmérőjű, gomba alakú felhő alakult ki. Az ezt követő 24 órában csak találgatni lehetett, hogy mi történt. Egyesek azt feltételezték, hogy az Észak-Koreában áprilisban bekövetkezett, 170 halálos áldozattal járó vonatbalesetnél is súlyosabb katasztrófa történhetett. Felmerült annak lehetősége is, hogy Észak-Korea nukleáris robbantási kísérletet hajtott végre, bár ezt dél-koreai és amerikai tisztségviselők később cáfolták. Pek Nam Szun észak-koreai külügyminiszter hétfőn Phenjanban azt közölte a detonációra magyarázatot kérő Rammell-lel, hogy vízi erőmű építésével állt kapcsolatban a robbanás. Az amerikai hírszerzés is folyamatosan figyelemmel kíséri az Észak-Koreában történteket. Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó vasárnapi nyilatkozatában nem zárta ki az erdőtűz lehetőségét. Colin Powell amerikai külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy "nem történt nukleáris esemény", de hozzátette, hogy nagy a sürgés-forgás Észak-Koreának egy szegletében, mely atomkísérleti terep is lehet - jelentette Tóth László, az MTI washingtoni tudósítója. John Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje hétfőn George Bush amerikai elnököt hibáztatta az észak-koreai "nukleáris rémálom" kialakulásáért. A The New York Times hétfői számában megjelent interjújában Kerry a washingtoni kormány szemére vetette, hogy az iraki háború miatt nem törődött a nagyobb veszéllyel, Phenjan atomprogramjával, amelyet alábecsült, és ezzel megnyitotta az utat egy esetleges "nukleáris szeptember 11" (a 2001. évi egyesült államokbeli terrortámadások nukleáris változata) előtt. A tény, hogy egy észak-koreai atomkísérlet előtt állunk, önmagában is a nemzetbiztonsági politika és diplomácia súlyos kudarcát mutatja - mondta a szenátor. Kim Dzsong Il észak-koreai vezető hétfőn fogadta Szergej Mironov orosz felsőházi elnököt, aki közölte: Oroszország aggódik a Koreai félsziget atomfegyvermentes státusa miatt. Kim Dzsong Il megértéssel fogadta az orosz álláspontot - mondta az orosz felsőházi elnök orosz újságíróknak. Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő hétfőn annak az óhajának adott hangot Kim Dzsong Ilhez intézett üzenetében, hogy Kína és Észak-Korea erősítse együttműködését mind a regionális, mind a nemzetközi ügyekben. A kínai vezető állásfoglalásával egy időben folytatódnak a diplomáciai erőfeszítések a Phenjan nukleáris programját megvitató hatoldalú tárgyalások megmentésére. Kína azt szeretné, ha a hatoldalú tárgyalásokat a két Korea, Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével szeptember vége előtt megtartanák Pekingben.
MTI - fideszfrakcio.hu