Nyilas évfordulóra időzít az MSZP
Az MSZP tudatosan választotta kongresszusa időpontjául Szálasi hatalomátvételének napját. Ezt Lendvai Ildikó ismerte el egy reggeli televízió-műsorban. Az MSZP frakcióvezetője kijelentette, az időpont megválasztása során úgy vélték, hogy "lehet ebből az egybeesésből alkalmat találni egy politikai deklarációra..." Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az időzítéssel az MSZP el akarja terelni a figyelmet a kormányzást érintő kérdésekről. A hungarista csoport tervezett demonstrációja kapcsán Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője rámutatott: a BM és a rendőrség ezt nem akarja megakadályozni, hanem abban érdekeltek, hogy az elkövetkező egy hónapban a közélet erről szóljon, és ne a költségvetésről.
Dátum: 2004-09-13 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:11.541776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője elmondta, hogy amikor a lehető legkorábbi időpontra, október 15-re kitűzték a szocialisták kongresszusát, természetesen tudták, milyen nap van, és ezen gondolkodtak is. Úgy vélték azonban, hogy "lehet ebből az egybeesésből alkalmat teremteni egy politikai deklarációra. Akkor még szó sem volt persze tüntetésről" - fűzte hozzá Lendvai. Ugyanakkor megjegyezte, már akkor is úgy gondolták, kezdődjön úgy a kongresszus, hogy "mi, magyar szocialisták többek között azért fogadunk el új programot, mert azt akarjuk, hogy ami 1944. október 15-én volt, az soha többé ne jöjjön vissza".
Répássy Róbert korábban arról beszélt, hogy az MSZP el akarja terelni a figyelmet a kormányzást érintőkérdésekről október 15-i kongresszusán, amelyet a hungarista demonstrációval egy napon tartanak. A Fidesz politikusa kifejtette: az MSZP a hungarista tüntetést akarja felhasználni, úgy, hogy az "ugyanarra a napra tervezett kongresszusáról, az ott elhangzott, vagy éppen el nem hangzó, az ország állapotát, a kormányzás állapotát értékelő politikai témáiról kívánják elterelni a figyelmet".
Révész Máriusz vasárnap egy közleményben kifejtette: "a Fidesz arra kéri a jelenlegi kormánykoalíciót, hogy a nyilatkozatok, kampánybeszédek helyett, a polgári kormányhoz hasonlóan, érdemi lépésekkel akadályozzák meg a hungarista demonstrációt. "Mára teljesen egyértelművé vált, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tudatosan nem akadályozza meg a hungarista demonstráció megtartását, mert így akarják elterelni a figyelmet a költségvetés és a gazdaság válságos állapotáról, és az egyre sűrűbben felbukkanó korrupciós ügyeikről. Minden napra kitalálnak valamit, amivel fenntarthatják a nyilas tüntetés témáját. Úgy tűnik, ez lesz a kormánypártok legfontosabb programja október 15-ig, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójáig. Az eddigiek után már az sem kizárható, hogy az MSZP alaposan megfontolva időzítette a kongresszusát éppen október 15-re, a tragikus évfordulóra" - fogalmazott közleményében a Szövetség szóvivője.
MTI - fideszfrakcio.hu