Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Országgyűlés ügydöntő népszavazást rendelt el a kettős állampolgárság ügyében

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által kezdeményezett ügydöntő referendumon arra a kérdésre kell válaszolni, hogy kedvezményes honosítással kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyarigazolvánnyal, vagy a megalkotandó törvényben meghatározott más módon igazolják.


Dátum: 2004-09-13 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:12.572451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Választási Bizottság augusztusban hitelesítette az MVSZ által összegyűjtött aláírásokat; a szervezet a népszavazás kiírásához szükséges számú (200 ezer) aláírásnál legalább 74 ezerrel többet gyűjtött. A parlamentnek a házelnök tájékoztatását követően 15 napon belül döntenie kellett a népszavazás kiírásáról. Az OVB július 5-én rendelte el az aláírások ellenőrzését, miután az Alkotmánybíróság március 1-jén jóváhagyta az OVB határozatát, amely elfogadta az MVSZ által kezdeményezett népszavazáson felteendő kérdést.

A választási eljárásról szóló törvény alapján az Országgyűlés népszavazást elrendelő, valamint a kötelezően elrendelendő referendum kiírását elutasító határozata elleni kifogást a határozat közzétételét követő nyolc napon belül lehet - az Alkotmánybírósághoz címezve - az OVB-hez benyújtani. Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el.

Az Országgyűlésnek a népszavazás elrendeléséről szóló határozata tartalmazza a népszavazásra bocsátott konkrét kérdést, azt, hogy a népszavazás ügydöntő vagy véleménynyilvánító, továbbá rendelkezik a népszavazás költségvetéséről. Az Országgyűlés elnöke a népszavazás elrendeléséről három napon belül tájékoztatja a köztársasági elnököt, aki a referendum időpontját a jogorvoslati határidő eredménytelen elteltét, vagy jogorvoslat esetén annak elbírálását követő 15 napon belül tűzi ki. A népszavazást az azt elrendelő országgyűlési határozat közzétételét - vagy a jogorvoslat elbírálását - követő 90 napon belüli időpontra kell kitűzni.

Az alkotmány szerint az ügydöntő népszavazás akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Az ügydöntő országos referendum alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek