Halálos áldozatokat követelt az Ivan
Harmincnégyen haltak meg Grenada szigetén az Ivan hurrikán átvonulása következtében, a karibi térség egészében pedig az eddigi összesített adatok szerint 63 a halottak száma.
Dátum: 2004-09-13 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:12.832370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szélvihar, amely szerda óta sújtja a Karib-tenger térségét, letarolta Grenadát. A szigetország nemzetközi segítségért folyamodott, gyógyszereket és felszereléseket kérve. Az új összmérleg szerint a grenadai 34 halotton kívül 19 személy vesztette életét a vihar következtében Jamaicában, öt Venezuelában, négy a Dominikai Köztársaságban, egy pedig Trinidad és Tobagóban. A Kajmán-szigetekről, ahol vasárnap söpört át a hurrikán, eddig nem jelentettek halálos áldozatot. Mexikóban felkészültek az útját változtató szélvihar érkezésére: a Mexikói-öböl négy szigetét kiürítették és riadót rendeltek el Cancún üdülőhelyen is. A Chevron/Texaco olajkonszern hétfőn berendezéseit menekítette a Mexikói-öböl keleti és középső részéről, amelyeket az Ivan most fenyeget - közölte egy szóvivő. "Kimenekítettük a személyzet 667 olyan tagját is, akinek az ottléte nem feltétlenül szükséges" - tette hozzá. A BP és a Shell olajcégek is bejelentették, hogy kiürítik ottani telepeiket. Az olajárak csaknem másfél dollárral ugrottak fel hordónként az Ivan hurrikán változó mozgásirányának hírére. A miami országos viharjelző központ szerint az Ivant némi gyengülés után ismét a legmagasabb, ötödik fokozatba sorolták a Saffir-Simpson-skálán, óránként 260 kilométert is elérő széllökésekkel. A központ szerint a vihar új útvonala már a mexikói Yucatán-félszigetet is fenyegeti, ahonnan emberek ezreit telepítették ki. Floridában is készülnek a Charley és a Frances után immár a harmadik idei ciklonra. Az állam déli részén fekvő Keys szigetcsoportról 80 000 embert menekítettek ki, Jebb Bush kormányzó a szélvihar útvonalának bizonytalansága miatt szükségállapotot rendelt el a szövetségi állam délkeleti részén. Kubát viszont a jelek szerint elkerüli a katasztrófa: Havannára hétfőn szokványos erősségű eső hullott gyenge szelekkel. José Rubeira, a kubai meteorológiai központ igazgatója kijelentette, hogy a vihar szeme már 165 kilométerre van a kubai partoktól. Az igazgató a hét végén még azt mondta, hogy 1959 - Fidel Castro elnök hatalomra kerülése - óta nem közelített ilyen pusztító szélvihar a szigetországhoz. "Rettegett Ivan" veszélyességét azonban még most sem becsülik le. A kubaiakat vasárnap reggel a hivatalos rádióadók felszólították: "vegyék fel harcálláspontjukat", és tegyenek fegyelemről tanúbizonyságot. Maga Castro járt elöl jó példával: szombat este a hurrikánnal kapcsolatos védelmi intézkedésekről szóló négyórás tévéműsorban szerepelt. Kubában leállt a vasúti közlekedés, bezárták a kikötőket, valamennyi külföldi és belföldi légi járatot leállítottak. A hatóságok reményei szerint kedden indul újra a légi forgalom.
MTI - fideszfrakcio.hu