Simon Peresz is új palesztin vezetést sürget
Izraelnek új palesztin békepartnert kell keresnie - jelentette ki Simon Peresz külügyminiszter az Izraeli Munkapárt kongresszusán. Ez volt az első eset, amikor az izraeli diplomácia vezetője, aki Jasszer Arafattal együtt kapott Nobel-békedíjat 1994-ben, változást sürgetett a Palesztin Hatóság élén.
Dátum: 2002-07-02 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:35.972989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Helyszíni tudósítások szerint a külügyminiszter csaknem teljes érdektelenség mellett tartotta meg beszédét: a gyűlés kezdetekor 2500 küldött foglalt helyet a teremben, ám amikor szólásra emelkedett, csak mintegy négyszázan maradtak.
Peresz a párttanácskozáson arról beszélt, hogy George W. Bush amerikai elnöknek a közel-keleti helyzetet értékelő beszéde új helyzetet teremtett. Izraelnek megfelelő partnert kell találnia a terrorizmus elleni harcra - mondta.
Peresz szerint Izraelnek olyan valakire van szüksége, aki anélkül képes cselekedni a béke érdekében, hogy a demokratizálás helyett túlzott iszlamizálásba bonyolódna.