Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos merénylet Ciszjordániában

Öngyilkos merénylet történt kedd reggel Ciszjordániában egy úttorlasznál, Kalkilíja város közelében - jelentette az izraeli katonai rádió. A híradás szerint egy kamikaze palesztin merénylő az ellenőrzőpont közelében egy izraeli terepjáró mellett robbantotta fel magát, és a detonáció megsebesítette a gépjárműben tartózkodó katonákat, akik közül kettőt kórházba szállítottak.


Dátum: 2004-09-14 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:15.067758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harmadik bajtársuk sebesülése nem tűnik súlyosnak. Mint a katonai rádió közölte, az öngyilkos merénylő motorkerékpáron érkezett a helyszínre.

Egyes források úgy tudják, hogy csak két sérültje volt a merényletnek.

Hétfőn egy izraeli rakétacsapásban életét vesztette három szélsőséges palesztin, köztük a Jasszer Arafat palesztin elnök Fatah mozgalmához kötődő al-Aksza Mártírjai Brigádjainak egyik vezetője. A palesztin szervezet egyik helyi vezetője kilátásba helyezte, hogy 24 órán belül megbosszulja halálát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek