Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekednek az illetékterhek

A legfrissebb előterjesztés szerint is ötven-hatvan százalékkal emelkedik az egyes okmányokért fizetendő díj összege. A Magyar Hírlap birtokába került javaslat szerint a jelenlegi négyezerről hatezer forintra növekedne a magánútlevél illetéke. Ha tíz évre szeretnénk érvényesíttetni az okmányt, akkor a mostani hatezer helyett tízezer forintot kellene fizetni. A jogosítványért, a forgalmi engedélyért, a gépjármű törzskönyvéért szintén hatezret kellene fizetni négyezer forint helyett. Duplájára, tízezer forintra emelkedne a vállalkozói igazolványok és a működési engedélyek kiadásáért fizetendő illeték.


Dátum: 2004-09-14 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:19.602599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felére, harmincmillióról tizenötmillió forintra csökkentené jövőre a pénzügyi tárca az új építésű lakás szerzésére biztosított illetékmentességi értékhatárt. A legújabb elképzelések szerint a legfeljebb harmincmillió forint értékű ingatlanoknál is járna a kedvezmény tizenötmillió forintig, s az a fölötti rész képezné az illeték alapját. Az indoklás szerint ennek oka, hogy a kedvezmény értékhatára így megegyezik a felvehető támogatott lakáshitel legmagasabb összegével.

A legújabb javaslatból ellenben kikerült az a tárcakörözésre bocsátott anyagban még szereplő rendelkezés, amely szerint a jelenlegi negyvenezerről százezer forintra nőne a 35 évnél fiatalabbak első lakáshoz jutását segítő illetékkedvezmény maximuma.

Kikerült az előterjesztésből az az elképzelés is, amely szerint egymillió forinttal lehetett volna csökkenteni jövőre a legközelebbi rokontól (gyermek, házastárs, szülő, valamint a háztartásban eltartott unoka) örökölt lakás vagy vagyontárgy, azok hiányában más hagyatékba tartozó tárgyak esetén fizetendő illeték alapját. Benne maradt viszont az a passzus, hogy megszűnik az értékpapír-, a takarékbetét- és az üzletrészörökléssel, illetve ajándékozással történő megszerzéséhez kapcsolódó illetékmentesség. Emelt illetékkel terhelné a tárca az 1800 köbcentiméternél nagyobb gépjárművek, valamint az 500 köbcentiméternél nagyobb motorok megszerzését. Míg az ennél kisebb járművek után továbbra is köbcentiméterenként 15 forintot kellene fizetni, az említett esetekben 20 forint lenne a teher.

Dutka Noémi, Magyar Hírlap - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek