Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A külföldi sajtó is beszámol Gyurcsány nőkkel kapcsolatos kijelentéséről

A magyar nők érdekeit képviselő csoportok kedden kirohantak a beiktatására váró magyar kormányfőjelölt ellen, amiért Gyurcsány Ferenc a szocialista párt és a kormányfő szakítását ahhoz a házas férfihoz hasonlította, aki öregedő feleségét elhagyja egy fiatal nőért - írja a Reuters.


Dátum: 2004-09-14 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:19.935089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit hírügynökség szó szerint is idézi a háromszor nősült, 43 éves milliomos szavait: "akinek öregecskedő felesége van, az megérdemelne egy fiatalabbat."

Válaszul több nőjogi csoport tett közzé egy egész oldalas hirdetést a Népszabadság keddi számában, melyben az áll, hogy Gyurcsány ominózus kijelentései "mélyen sértenek és megaláznak minket, nőket, akik feleségként, anyaként évtizedek óta tisztességgel helytállunk otthonunkban és a munkában egyaránt." A szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy Magyarország olyan országgá váljon, "ahol mindazon 'öregecskedő' nők lecserélhetőek, akik idős szüleiket ápolják, gyerekeik útját egyengetik, vigyáznak unokáikra. Mi nők, nem ezt érdemeljük!"

A Reuters megemlíti a hír kapcsán Medgyessy elmozdításának körülményeit, valamit azt is, hogy Gyurcsány felesége, Dobrev Klára a Nemzeti Fejlesztési Hivatal vezető beosztású munkatársa volt, aki egyébként harmincas éveiben jár - teszi hozzá a brit hírügynökség.

magyarhirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek