Kormányzásra készül a Fidesz
Megalakult a Polgári kormányzás 2006 védnöki testület - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fideszben zajló kormányzati kutatás irányítója keddi sajtótájékoztatóján. A testület stratégiai kutatásokat végez többek között a gazdaságpolitika, az egészségügy, a kulturális szféra területén, illetve szeptembertől politikatudományi elemzéseket is készítenek.
Dátum: 2004-09-14 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:21.493973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, a védnöki testület tagjai nem elsősorban politikai, hanem szellemi garanciát jelentenek arra, hogy a kutatási, sikeres választási és kormányzati felkészülés magas színvonalú legyen. Hozzátette, legalább két ciklusra kezdik meg a kormányzati felkészülést.
Leszögezte, hogy az aktuálpolitikai kérdések a jövőben is a Fidesz ügyvezető elnökségének hatáskörében maradnak. Közölte, hogy a Fidesz-frakció, a párt, illetve a védnöki testület munkájának összehangolója, illetve politikai felelőse Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva kifejtette: a Fidesz politikája változhat, amennyiben a belpolitikai helyzet is változik - rendkívül bizonytalan helyzetben van ugyanis Magyarországon.
Emlékeztetett Navracsics Tibor arra, hogy az előző kormányzati ciklust megelőzően 1996-ban írt alá hasonló megállapodást a Fidesz és a Századvég Alapítvány, elmondható, hogy akkor is körülbelül ennyi idő előzte meg a választásokat. Most annyiban könnyebb a helyzet, hogy vannak kormányzati tapasztalattal rendelkező emberek, akiknek számítani lehet a segítségükre, másrészt szélesebb szakpolitikai és kormányzattani adatbázisra támaszkodhatnak az előkészületek során. A Fidesz elnökének kabinetfőnöke hozzátette: választási, és aztán kormányprogram megalakítása a végső célja ennek a munkának.
Kérdésre válaszolva a védnöki testületről leszögezte: ez a testület kormányzati előkészületekkel foglalkozik, a kormány tagjait pedig majd a miniszterelnök nevezi meg.
MTI - fideszfrakcio.hu