Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolcvanezres elbocsátás a közszférában

Medgyessy Péter ment, Gyurcsány Ferenc jött, de a foglalkoztatáspolitika terén nem történt semmi változás: folytatódnak a 2002 őszén elkezdődött gyárbezárások. Azóta több ezer ember gyarapította a munkanélküliek táborát, csökkent a foglalkoztatottak száma, miközben a miniszterelnök - jelölt a számokkal bűvészkedik. Gyurcsány Ferenc egy parlamenti beszédében a beígért négyszázezer új munkahellyel szemben már csak százezerről beszélt - mondta Bernáth Ildikó mai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-09-14 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:24.876026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bernáth Ildikó kijelentette, hogy a versenyszférában a kormányváltás óta tapasztalható bizonytalanság, kiszámíthatatlanság mára a közszférát is elérte, ahol a kormány nyolcvanezer fős elbocsátásra készül. Mindezt úgy jelenti be a pénzügyminiszter, hogy a kormánynak nincs semmilyen koncepciója a jövőre nézve, és nincs programja arra sem, hogy mi lesz azt elbocsátott emberek sorsa - tette hozzá. Mint mondta, az elbocsátások legfőbb oka, hogy a kormánynak a mai napig nincs összefüggő, átlátható, és a hazai vállalkozásokat segítő gazdaságpolitikája. A bevezetett új adónemek és járulékok miatt a hazai kis- és középvállalkozások helyzete megrendült: az energiaadó, az innovációs járulék, a környezetterhelési adó már-már elviselhetetlen terhet rónak a vállalkozásokra - mondta Bernáth Ildikó.

A közszférában most tervezett leépítés akár 80 ezer főt is érinthet. A közelgő elbocsátásokkal kapcsolatban a Fidesz-frakció a következő kérdésekre vár választ:

1. Milyen szempontok alapján dönt a kormány arról, hogy mely területekről és hány embert bocsátanak el?

2. A minisztériumokon kívül milyen más közigazgatási szerveket, háttérintézményeket érint még a leépítés?

3. Érinti-e a leépítés az önkormányzatoknál dolgozó közigazgatási szakembereket?

4. Milyen támogatási rendszert dolgoz ki a kormány annak érdekében, hogy az elbocsátott köztisztviselők ismét munkába állhassanak?

5. Az esélyegyenlőség jegyében milyen elbánásban részesülnek a 45 év felettiek és a gyermeküket egyedül nevelő szülők?

6. Milyen új munkahelyek megteremtését kívánja biztosítani a kormány, annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók a versenyszférában tudjanak elhelyezkedni?

Kapcsolódó elemek