Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magas rangú volt NDK-s tisztek ellen kezdődött per Berlinben

Csaknem 15 évvel a berlini fal megnyitása és a közel másfél ezer kilométer hosszú határzár elbontása után négy volt NDK-s tiszt ellen kezdődött per kedden Berlinben. A négy egykori tiszt, akik az utászoknál teljesítettek szolgálatot, azzal a váddal kénytelen szembesülni, hogy segédkezet nyújtottak emberek megöléséhez.


Dátum: 2004-09-14 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:25.493417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez az utolsó per, amelyet magas rangú NDK-s tisztek ellen indítottak. A vád képviselői négy konkrét eset kapcsán igyekeznek bizonyítani bűnösségüket. A négy halálos áldozat legfiatalabbja 17 éves, a legidősebb 28 éves volt. Mind a négyen a 70-es és a 80-as években szenvedtek halálos sebesüléseket repeszaknáktól a belnémet határon.

A négy volt tiszt az északi határvédelmi parancsnokságnál szolgált, részük volt a Balti-tengertől a Harz-hegységig húzódó határszakasz elaknásításában. Bernhard Jahntz ügyész azzal vádolja őket, hogy tudatosan számoltak emberek halálával is. Az ülésteremben megfigyelőként megjelent Klaus-Dieter Baumgarten, a volt keletnémet határőrcsapatok egykori főnöke is, aki szerint "szégyen, hogy 15 év múltán ilyen perre kerül sor". Azt is kifejtette, hogy a keletnémet határzár csak azok számára jelentett veszélyt, akik keresték a veszélyt.

Baumgartent a német újraegyesülés után hat és fél év elzárásra ítélték, majd kegyelemben részesült. Könyvének augusztusi bemutatójakor arról beszélt, hogy a keletnémet határ a békét szolgálta, s a határnak a szovjetek által elrendelt elaknásítása is hozzátartozott ehhez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek