A Nemzetbiztonsági Bizottság a magyar kisebbség helyzetéről tárgyalt
A Vajdaságban és Ukrajnában élő magyarság helyzetéről tartottak beszámolót az Információs Hivatal munkatársai az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi, zárt ülésén. Az Információs Hivatal adott tájékoztatást a vajdasági és a kárpátaljai magyarok helyzetéről, a helyzet nemzetbiztonsági vonatkozásairól - mondta az ülés után Demeter Ervin, a bizottság tagja az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2004-09-14 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:25.833126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az a filozófia szülte ezt a beszámolót, hogy úgy gondoljuk, a magyar nemzet része a határon túl élő magyarság, ezért az ő biztonságuk is a nemzetbiztonság részét képezi, és számos olyan atrocitás történt az elmúlt időszakban, ami indokolttá tette, hogy napirendre tűzzük e kérdést - jelentette ki Demeter Ervin.
Dávid Gyula szocialista képviselő azt mondta: nagyon alapos tájékoztatást kaptak a vajdasági magyarok elleni atrocitások okairól, feltételezett irányáról. "Számomra rendkívül megnyugtató volt, hogy az erre szakosodott szerveink a helyzet magaslatán állnak és jól látják a történéseket" - tette hozzá. Mint mondta, elemezték "a várható végkifejletet". Reményeik szerint részben a nemzetközi közfigyelem felhívásával, részben az október végén esedékes helyhatósági választásokkal csökkenni fognak ezek az atrocitások.
A bizottság beszámolót hallgatott meg az Ukrajna területén élő magyar nemzetiség képviseletével kapcsolatos információkról. "Úgy ítéltem meg, az erre szakosodott szervezetek munkájukat jól végzik" - mondta Dávid Gyula.
MTI - fideszfrakcio.hu