Varga Mihály: Ez lenne a sikeres gazdasági pálya?
Mondjuk ki végre: a kormány nem tudja tartani az idei évre tervezett hiány mértékét. Kérdezzük meg, jól megy-e a gazdaság akkor, amikor 2002 nyara óta már a hatodik alkalommal készül gázáremelésre - ígéretével ellentétben - a kormány, hogy az elmúlt két év 44 százalékos áremelését októberben egy újabb, legalább 7 százalékos emelkedés kövesse.
Dátum: 2004-09-15 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:30.901641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Ez a klasszikus mondat a mottója azoknak a kormányzati nyilatkozatoknak, amelyeket az elmúlt hetekben a gazdaságról miniszterektől, államtitkároktól, miniszterelnök-jelöltektől hallhattunk. A kormánytagok szerint a gazdaságban minden a legjobb pályán halad, a rózsaszín képet csak az zavarhatná meg, ha más lenne a pénzügyminiszter.
- Ezek a kijelentések megütközést váltanak ki a hazai és a külföldi elemzők között, és kérdés, mennyire veszik ezeket komolyan. Csak néhány hír a közelmúltból.Merill Lynch londoni irodája: a magyar költségvetés helyzete júniusban rettenetes volt, és júliusban sem látszott kedvező fordulat. A jelentés azt is megjegyzi, csak valamilyen csoda révén lehetne tartani a kormány által jósolt célt. JP Morgan: "Markánsan erősödött a magyar adósi besorolás rontásának kockázata." Lefordítom magyarra: rosszabb adósnak gondolnak bennünket a külföldi hitelezők, mint korábban, ezért csak drágábban hajlandók hitelezni. Dresdner Bank: 70 milliárd forinttal több lesz a hiány idén, mint amiről Draskovics Tibor beszélt. És egy hazai hír, az Állami Számvevőszék elnökétől idézem: "A társadalombiztosításnál, tehát a nyugdíj- és egészségbiztosításnál a megbomlott egyensúly a jelenlegi finanszírozási gyakorlattal nem állítható helyre."
- Itt hadd tegyek egy megjegyzést! A kormány által az előző ciklussal kapcsolatosan hangoztatott szám az államadósság mértékére vonatkozóan: "2002-ben 8200 milliárd forint volt ez az összeg", - állítják. A 8200 pontos szám. Csakhogy ez 2002. decemberi adat. Vagyis az a helyzet fordul elő, mintha valaki eladná a lakását év közben, de a régi tulajdonos fizetné a közüzemi számlákat az év végéig.
- Ezek után nehezen magyarázható az a kincstári optimizmus, amiről a kormány tagjai beszélnek. Feltételezem, hogy ismerik a tényleges adatokat, és nem akarják félrevezetni a közvéleményt, az embereket. Az emberek ugyanis naponta a saját bőrükön érzik a gazdaság valós helyzetét. Hiszen jól megy-e a gazdaság akkor, amikor az emberek ezrei, akik nem tudják megfizetni a hazai árakat, átjárnak a szomszédos országokba bevásárolni élelmiszert, cukrot, ruhát, vagy tankolni? Javaslom a kormány tagjai számára, hogy keressenek fel egy határátkelőhelyet: tapasztalni fogják, hogy Románia, Ukrajna vagy éppen Szerbia mellett Ausztria irányába is áll a sor. Kérdezzük meg, jól megy-e a gazdaság akkor, amikor 2002 nyara óta már a hatodik alkalommal készül gázáremelésre - ígéretével ellentétben - a kormány, hogy az elmúlt két év 44 százalékos áremelését októberben egy újabb, legalább 7 százalékos emelkedés kövesse.
- Jól megy-e a gazdaság akkor, amikor a mezőgazdaságból élő családok, gazdák tízezrei buktak a meggyen, 40 forintot kaptak kilójáért, buktak a dinnyén, 20 forintot kaptak kilójáért? És most készülnek az újabb bukásra, mivel 8 forintot ígérnek az alma kilójáért. Volt alkalmam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében néhány almatermesztővel beszélni. Kérdezzék meg őket: vajon mennyire elégedettek a magyar gazdaság mostani helyzetével? Vagy: jól megy-e a gazdaság akkor, ha a nyugdíjasok januárban 6,3 százalékos nyugdíjemelést kapnak, az infláció, a pénzromlás üteme pedig 7 százalék fölött van? Vagyis a nyugdíjak nem tartanak lépést a pénzromlással, az áremelkedéssel. Jól megy-e a gazdaság ott, ahol - idézem Medgyessy Péter pár hónappal ezelőtti, 2004. februári beszédét - 100 ezernél több az olyan magyar gyerek, aki nap nap után éhesen megy az iskolába? Kérdés, hogy miről hallottunk az előbb a nagy jólét kapcsán.
- Mindezeket a kérdéseket felesleges lenne föltenni, ha érzékelnénk, hogy jövőre érezhető elmozdulás következik. De az eddig nyilvánosságra került számokból, adatokból ennek híre-hamva sincs. Az adókedvezmények (családi adókedvezmény, biztosítások, nyugdíjpénztári befizetések, tandíjkedvezmény) megvonását, az illetékek megemelését tervezi a kormány. És, írd és mondd: 2 százalékos reálbér-növekedést! Ez lenne, kérdezzük mi, a sikeres gazdasági pálya?
- Csodavárással nem lehet a makroadatokat megváltoztatni. Mondjuk ki végre: a kormány nem tudja tartani az idei évre tervezett hiány mértékét. A Fidesz parlamenti frakciója ezért azt javasolja: a bizonytalanság megszüntetésére kapjunk valós adatokat a tényleges helyzetről, az államháztartás és az államadósság állapotáról. A kormány pedig fejezze be az emberek félretájékoztatását!
gondola.hu - fideszfrakcio.hu