Jelentősen ingadozott a gépkocsi-értékesítés
A GKI Gazdaságkutató Rt. negyedévente készít felmérést a gépkocsi-piac várható alakulásáról a háztartások és a vállalatok körében.
Dátum: 2004-09-15 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:33.102554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2004 első félévében a gépkocsi-értékesítés jelentősen ingadozott. Az első negyedévben közel 46 ezer személygépkocsit értékesítettek, ami 3%-kal elmaradt az előző év azonos időszakától. A második negyedévben javulás következett be, 2003 második negyedévéhez képest 8%-kal nőtt az értékesített új személygépkocsik száma és megközelítette az 58 ezret. Az első félévben összesen 104 576 darab új személygépkocsit értékesítettek, 3%-kal többet, mint 2003 első felében.
Az első negyedéves visszaesés egyik oka a regisztrációs adó bevezetése, mely a gépjárművek fogyasztási adóját váltotta fel. Az új adónem februári bevezetése után a lízingcégek, az autókereskedők, a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal eltérően értelmezte az adó kivetésének módját. Ez a bizonytalanság mindenképpen hozzájárult a kereslet visszaeséséhez. A helyzet júliusban tisztázódott, amikor a PM és az APEH közös álláspontot alakított ki. Az első negyedév alacsony értékesítési adatához egy éven belüli ciklus is hozzájárult. Az év első és harmadik negyedévének növekedése mindig mérsékeltebb a második és negyedik negyedévi adatoknál.
Forrás: ma.hu
fideszfrakcio.hu