Áder János: a kormány folytatja kommunista elődei módszereit
Koncepciós eljárásokkal vádolta a kormányt Áder János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában a parlamentben szerdán.
Dátum: 2002-07-03 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:37.723417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János egy történészre hivatkozva utalt az 1947 utáni hatalomgyakorlás "receptjére": a közigazgatás lefejezésére, a média megszállására, gátlástalan hazugságpropaganda folytatására, a rendőrség politikai megrendelésekkel történő működtetésére, az ellenfelek lejáratására vagy megsemmisítésére és az emberek kiszolgáltatottá tételére.
A politikus szerint a szocialista kormány az elmúlt egy hónapban bebizonyította, hogy semmit nem felejtett kommunista elődeinek módszereiből. Mint hozzátette, "törvénytelen eszközöktől sem visszariadva mindent megtesznek azért, hogy lejárassák, besározzák politikai ellenfeleiket".
- Ma már nyugodtan mondhatjuk és nyugodtan levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szocialisták újabb koncepciós eljárásokat készítenek elő - fogalmazott Áder János.
A Happy End Kft. ügyeire utalva kijelentette: három nappal a kormány megalakulása után törvénytelenül tartottak házkutatásokat és iratlefoglalásokat, s noha az ügyészség utasította a rendőrséget az iratok visszaadására, ez a mai napig nem történt meg. Úgy vélte, a lemásolt iratok tartalmát a baloldali sajtó útján "egyes valós tényeket hamis színben feltüntetve" szivárogtatják ki.
Áder János leszögezte, hogy a Fidesz politikusainak nincs takargatnivalója, állnak a vizsgálatok elé, de "a lejáratásukra indított koncepciós eljárásokat nem fogják szó nélkül hagyni".