Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évfordulós tervek Tihanyban

Legalább ötvenmilliós keretre van szüksége az apátságnak ahhoz, hogy évfordulós terveit megvalósíthassa - mondta Korzenszky Richárd perjel szerdai sajtótájékoztatóján, Tihanyban.


Dátum: 2004-09-15 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:36.209839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1055-ös alapítású apátság jövőre lesz 950 éves, jubileumi programjai azonban már a november 17-i Szent Ányos ünneppel elkezdődnek - mondta. A tihanyi apátságba a rendszerváltást követően került ismét Szent Benedek rendi szerzetes, a bencés rendi közösség 1994 óta tevékenykedik - foglalta össze a közelmúlt állomásait a perjel, hozzátéve, hogy a bencéseket a közös imádság mellett a közös munka, a lelkipásztori tevékenység fogja egybe. A jubileumi év tervezett programjai között szerepel a magyar történelem folyamán Tihanyhoz kötődő települések vezetőinek találkozója október 14-én, a jövő év március 19-én nyíló jubileumi kiállítás, konferenciák és hangversenyek megrendezése. A pénzügyi háttér egyelőre csak részben adott - jegyezte meg Korzenszky Richárd.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek