Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mobilkihangosítóval is veszélyes vezetni

A mobil az autóban kihangosítva ugyanolyan veszélyes, mint ha a vezető a kezében tartja a készüléket - derítették ki a svéd állami közlekedéskutató intézetben.


Dátum: 2004-09-15 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:36.831530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Svéd tudósok szimulátorban végzett vizsgálatok során kimutatták, hogy a figyelem a kihangosító útján folytatott beszélgetés közben éppen úgy csökken, mint amikor a vezető a kezében tarja a telefont. A vizsgálat résztvevői ugyan úgy értékelték, hogy a kihangosítóval folytatott beszélgetés idején jobban tudtak figyelni a vezetésre, és jobb teljesítményt tudtak nyújtani, mintha a kezükben tartották volna a telefont, de a kutatók által mért értékek ezt az érzést nem igazolták.

Hasonló vizsgálatok már tavaly, az Egyesült Államokban is kimutatták, hogy a kihangosítók nem növelik az autóvezetők vezetésre fordított figyelmét. A vezetés közben folytatott telefonbeszélgetés általában négyszeresére növeli a baleset kockázatát.

origo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek