Az első Amerika-ellenes tüntetés a tálib rezsim bukása óta
Mintegy kétszázan vettek részt csütörtökön Kabulban a tálib rendszer bukása óta első ízben rendezett Amerika-ellenes tüntetésen.
Dátum: 2002-07-04 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:39.544282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felvonulók elítélték a hétfői amerikai bombázást. A tüntetés résztvevőinek mintegy fele nő volt, akik tetőtől talpig a hagyományos afgán öltözékbe, burkába burkolózva csatlakoztak a megmozduláshoz. A szemtanúk szerint a megmozdulás békés volt. Kisebb lökdösődéstől eltekintve komolyabb incidensről nem számoltak be a helyszínen tartózkodók, de a felvonulás miatt a kora reggeli órákban megbénult az afgán főváros közlekedése.
A tüntető menet megállt az ENSZ kabuli képviseletének épülete előtt, és résztvevői követelték, hogy fizessenek kártérítést a hétfői bombázás áldozatainak, illetve családtagjaiknak. Sürgették egyúttal, hogy hatóságok a jövőben tegyenek meg mindent a polgári lakosság védelméért.