Hol vannak az agrártámogatás milliárdjai?
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy mint az a zárszámadás kapcsán napvilágra került, a mezőgazdasággal foglalkozó egyéni vállalkozók és kistermelők, a termelésben való részvételükhöz képest az agrártámogatásoknak csak a töredékét kapták meg. Föl kell tennünk a kérdést, hová kerültek az agrártámogatásra szánt milliárdok. A gazdák választ várnak arra is, hogy a minisztérium továbbra is csak a privatizálandó agrárcégeket kívánja-e pénzzel tömi - írja Lengyel Zoltán közleményében.
Dátum: 2004-09-15 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:39.312320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy mint az a zárszámadás kapcsán napvilágra került, a mezőgazdasággal foglalkozó egyéni vállalkozók és kistermelők, a termelésben való részvételükhöz képest az agrártámogatásoknak csak a töredékét kapták meg. Föl kell tennünk a kérdést, hová kerültek az agrártámogatásra szánt milliárdok. A gazdák választ várnak arra is, hogy a minisztérium továbbra is csak a privatizálandó agrárcégeket kívánja-e pénzzel tömi.
A mezőgazdaság területén soha nem tapasztalt problémák ütötték fel fejüket. Az MSZP-SZDSZ kormány vidékellenes tevékenységével két év alatt súlyos helyzetbe sodorta a magyar mezőgazdaságot. A kormány eddigi tevékenységének eredményeként a baromfi és sertéstenyésztők ezrei, valamint a gyümölcstermelésből élők kerültek a csőd szélére, káosz uralkodik a gabonapiacon, a magyar mezőgazdaság összes érdekvédelmi szervezete tüntetésre kényszerült, drasztikusan emelkedtek az élelmiszer árak.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elvárja a kormánytól, hogy vegye végre a bátorságot, és nézzen szembe a magyar agrárium valós helyzetével.
2004. szeptember 15.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Mezőgazdasági Kabinet