Rossz jelzés a magyar deficitcél megemelése
A rossz irányba tett lépésnek nevezte szerdán Rüdiger Parsche, a müncheni gazdaságkutató intézet, az Ifo adó- és pénzügyi szakértője azt a budapesti döntést, hogy a 2004-es államháztartási deficitcél 4,6 százalékról 4,9-5,1 százalékra módosul.
Dátum: 2004-09-15 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:40.518612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A magyar kormány nincs abban a helyzetben, legalábbis most nincs, hogy a deficithelyzetet a helyes irányba mozgassa, a három százalék felé, vagy az alá. Negatívan ítélhető meg a lépés annak figyelembevételével, amit az Európai Bizottság előír az euróövezet országai számára - mondta a szakértő.
Ha valaki azt a célt tűzi ki maga elé, hogy az euróövezet tagjává válik, vagy a bizottságnak jelezni akarja: komoly tag, komoly ország megbízható pénzügypolitikával - akkor ez rossz jelzés - fűzte hozzá.
Parsche szerint a maastrichti kritériumok között szereplő három százalékos cél elegendő játékteret biztosít, s nem is a három százalék körül kell mozogni, hanem a nulla százalékot, vagy az államháztartási többletet kell megcélozni. Az, hogy ez lehetséges, az euróövezet néhány kisebb országa már bebizonyította.
A maastrichti stabilitási és növekedési paktum egyik előírása értelmében az euróövezet országaiban a GDP-hez viszonyított államháztartási deficitnek nem szabad meghaladnia a három százalékot.
A müncheni szakértő bírálta a berlini kormányt, "egyértelmű politikai gyengeséget" vetve a szemére. Németország az idén sorrendben a harmadik alkalommal szegi meg a maastrichti kritériumot, "s ha így viselkedik, jövőre is megszegi" - fakadt ki az Ifo szakértője.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu