Amerikai segítség lengyel cégeknek az iraki újjáépítésben
A lengyel kormány kérésére a varsói amerikai nagykövetség kétnapos tanácskozást rendezett a lengyel cégek eddiginél lényegesen nagyobb bevonásáról az iraki újjáépítésbe.
Dátum: 2004-09-15 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:40.838777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több mint két tucat lengyel cég vett részt a kedden befejeződött tanácskozáson - tájékoztatott szerdán a varsói amerikai nagykövetség.
A lengyel közvélemény mélységesen csalódott amiatt, hogy az iraki stabilizációban vállalt jelentős szerep ellenére a lengyel cégek eddig alig részesültek a remélt iraki megrendelésekből.
Az eddigi iraki szerződések összege 57 millió dollár, de amerikai ígéretek szerint a biztonsági helyzet függvényében további 4 milliárd dollárnyi megrendelést bocsátanak tenderre idén ősszel.
MTI - fideszfrakcio.hu