Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO közel került a megállapodáshoz az iraki misszió bővítéséről

A NATO közel jutott a megállapodáshoz a katonai szövetség iraki kiképző missziójának bővítéséről: a tagállamok nagyköveteinek szerdai tanácskozása nyomán egyes források szerint már néhány napon belül, valószínűleg a jövő hét elején megszülethet a megegyezés.


Dátum: 2004-09-15 20:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:41.462345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NATO-n belül régóta vita folyik arról, hogy a katonai szövetség milyen szerepet játsszon Irakban. Az Egyesült Államok és szövetségesei minél jelentősebb szerepvállalást akartak, az ellentábor, az iraki háborút ellenző franciák és németek pedig minél jelentéktelenebbet. Egy időre úgy tűnt, hogy a NATO június végi isztambuli csúcsértekezletén kompromisszum született, hiszen a katonai szövetség - egyébként a bagdadi kormányzat kérésére - beleegyezett, hogy részt vesz az iraki biztonsági erők kiképzésében.

Azóta azonban újra beigazolódott, hogy az ördög a részletekben lakozik: a NATO-nagykövetek július végén több napos vita után is csak abban tudtak megállapodni, hogy egy kicsi, jelképes delegációt (néhány tucat katonát) küldenek Irakba a kiképzés megkezdésére, s majd szeptember közepén, többek között éppen az iraki kiküldöttek javaslatai alapján térnek vissza a témára.

Kiszivárgott hírek szerint a nagykövetek asztalára az elmúlt napokban több javaslat került, s ezekben a kiküldendő katonák száma 350-től 3000-ig változott. A most körvonalazódó megállapodás állítólag az alsó szint környékén jöhet majd létre: eszerint a NATO egy "kiképző és oktatási központot" hozna létre Irakban, ami mindössze 200-300 katona kiküldését jelentené. Ezzel egyelőre lekerülne a napirendről az az elképzelés, hogy a NATO átvegye az amerikai megszálló erőktől az iraki haderő teljes kiképzési programját (ez igényelte volna a 3000-es létszámot.) Nem tudni, hogy a kiképző központ pontosan hol jön majd létre, a NATO miként finanszírozza majd fenntartását, s mikorra kezdi meg működését - bár a tagállamok állítólag egyetértettek abban, hogy fontos a gyorsaság

Egy másik kulcsfontosságú kérdésben szintén körvonalazódik a megállapodás: míg az amerikaiak azt akarták, hogy a NATO-kiképzők az amerikai erők főparancsnoka alá tartozzanak (mert az egységes vezetéssel nő a hatékonyság és könnyebb megvédeni őket), a franciák pedig ezt hevesen ellenezték, most úgy tűnik, hogy a NATO-erők parancsnoka kettős alárendeltségben lesz, azaz az amerikaiak mellett közvetlenül a NATO-főparancsnokságnak is küldhet jelentéseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek