Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vreme: sokat tehet Mádl

Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök nyílt eszmecseréje a szerbia-montenegrói vezetőkkel a helyes útja annak, hogy kiderüljön az igazság az incidensekről, amelyek nyugtalanságot keltettek a magyarországi szerbek és a szerbiai magyarok körében - írja csütörtöki kommentárjában a belgrádi Politika című napilap.


Dátum: 2004-09-16 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:24:44.466859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A labda leeresztett" című jegyzetében a lap rámutat: Brüsszel azt üzente, hogy a nemzeti színezetű incidensek körüli vitákat Belgrádnak és Budapestnek kell rendeznie. Az EU nem erősítette meg, hogy a szerb kormány hibáztatható a nemzetek közötti súrlódások miatt, tekintettel arra, hogy érdeke megakadályozni, s nem elkenni az incidenseket. Mindezért a kormánynak haladéktalanul reagálnia kell, és létre kell hoznia a kisebbségügyi minisztériumot.

Az EU-tagországok belgrádi nagykövetei által készítendő jelentés a vajdasági kisebbségek helyzetéről hatással lesz Szerbia-Montenegró európai integrációjára. A Vajdaság európai mércével mérve is példája a többnemzetiségű életnek, a különféle etnikai csoportok közötti egyetértésnek, ami különleges tartalmat ad Szerbia-Montenegró és Magyarország kapcsolatainak, annál is inkább, mert - írja a Politika - a jószomszédi viszony fenntartása Szerbia egyik legfontosabb érdeke, Magyarország ugyanis a "legközelebbi állomás" az EU-ba vezető úton. A lap szerint a brüsszeli találkozó után egyes magyar politikusok - akik megkísérelték felmelegíteni a helyzetet, azt állítván, hogy a Vajdaságban "szervezett terror folyik" - "leeresztették a labdát", kifejezték meggyőződésüket, hogy a szerb állam nem áll az incidensek mögött.

Ennek a témának szentel terjedelmes írást a csütörtökön megjelent Vreme című politikai hetilap, amely szerint "bármennyit is hivatkoztak e napokban a hivatalos vezetők a hagyományosan jó és harmonikus kapcsolatokra a vajdasági nemzetek között, a tények az mutatják, hogy évek óta tart a bizalmatlanság és a türelmetlenség egyes szerbek és a nemzeti kisebbségek egyes képviselői között".

Egyértelmű, hogy a kormány nem reagált idejében a vajdasági incidensekre, lassúak és tévesek voltak lépései, még az incidensek számára sem volt képes fényt deríteni, nem beszélve valódi hátterükről. A Vreme szerint a kormány tétlensége lehetővé tette, hogy "kijöjjön a palackból a rossz szellem", a "helyi" tapasztalat pedig azt mutatja, hogy ha már ez megtörtént, a helyzetet nehéz rendezni diplomáciai vacsorával vagy államfői látogatással.

A csütörtöki Vecernje Novosti című napilap interjút közöl Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, aki szerint mindaddig, amíg vannak szóbeli támadások és falfirkák a vajdasági magyarok ellen, senki sem állíthatja, hogy nagyobb jogaik vannak, mint bármely más kisebbségnek a világon. Vojislav Kostunica kormányfőnek magyarázatot kell adnia arra, hogy miért állt hozzá oly "puhányan" a dologhoz, és miért nem szentelt nagyobb figyelmet a magyarok problémáinak. Emlékeztet rá, hogy erről már márciusban tárgyalt vele, s fél évnek kellett eltelnie, hogy a kormányfő ellátogasson a Vajdaságba. Kasza szerint a szerb állam tétlenségével ösztönözte az incidenseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek